A nyolcadik utas: a Halál című 1979-es klasszikussal Ridley Scott olyat teremtett, amely nem csupán a horror műfajt, de a filmvilágot is megrengette. A mai napig az egyik legzsigeribb és leghátborzongatóbb alkotásnak számít, amely egyrészt Sigourney Weavert az akcióhősnők panteonjába emelte, másrészt a zseniális látványtervezőnek, az Oscar-díjas H.R. Gigernek köszönhetően a szörnyes toplisták dobogóján bérelt helyet kapott a film savas bestiája, a Xenomorph. A James Cameron által rendezett folytatás, az 1986-os A bolygó neve: Halál már jóval akcióorientáltabban közelítette meg a témát, ennek ellenére az idegen lények semmit sem veszítettek halálosságukból, és egyikőnk sem szeretett volna összefutni velük még világos helyen sem, nemhogy félhomályban. De mi lenne akkor, ha az Alienből létezne egy barátságosabb változat?
A kamumesékkel foglalkozó Joey Spiotto is hasonlóképpen gondolkodott, amikor megalkotta a Facehugs for Everyone címet viselő hamis mesekönyvét, ami nem kisebb személynek keltette fel az érdeklődését bevallása szerint, mint Gigernek, aki megkereste őt, hogy készítsenek közösen egy A nyolcadik utas: a Halálon alapuló gyerekkönyvet, természetesen a horror helyett a cukiság- és poénfaktorra építve. Giger sajnos nem sokkal később elhunyt, így már nem érhette meg a kooperáció eredményét, az Alien szomszédot (Alien Next Doort), amely magyarul a Szukits kiadónál jelent meg.
A könyv - alkotójának szavaival élve - színt visz a legendás lények alapvetően komor és sötét világába, és teszi mindezt úgy, hogy hétköznapi helyzeteket "alienesít". Itt nem ömlik a vér hektoliterszámra, nincsenek holttestek és ha a facehuggerek támadnak is, azt bájosan teszik. Spiotto elképzelésében az Alien olyan első látásra snassznak tűnő dolgokat csinál, mint a reggelizés, a makettezés, a mosogatás vagy éppen a fogorvoshoz járás, de minden egyes ilyen szokványos élethelyzetet feldobnak a szörnyre jellemző tulajdonságok vagy éppen a filmekre való utalások.
Az akár mémösszeállításként is felfogható kiadvány nem sírva röhögős, nem fogjuk a térdünket csapkodni egyszer sem és a haveroknak se igazán fogjuk küldözgetni tovább, de Alien-rajongó lelkünk minden egyes lapozásnál mosolygásra késztet minket, ezt pedig bátran megmutathatjuk a gyerkőcöknek már jóval azelőtt, hogy A bolygó neve: a Halált megengednénk nézni nekik.
Az Alien szomszéd nyolcvan oldalnyi jókedvet, vagyis alkalmanként (merthogy garantáltan többször is előveszi az ember az idő haladtával) nagyjából negyedórányi boldogságot kínál, amely méretéből fakadóan legfőképpen akkor éri meg, ha alaposan le van akciózva, akkor viszont mókás illusztrációi és cinkos kikacsintásai miatt kihagyhatatlan kelléke a rajongók gyűjteményének.