Hirdetés

Batmanék csúcsra járatva - Neil Gaiman DC-univerzuma

|

A cím elmond mindent.

Hirdetés

Becsapós lehet az óvatlan olvasó számára a kötet, hiszen furfangos módon pont a borítón magasló köpenyes igazságosztót, Batmant szorítja a háttérbe. Jótékonyan, mondhatnám, és tényleg, az, hogy a Denevérember a sztorik összességét tekintve (egyet leszámítva) háttérben marad, margó szélére kerül, lehetőséget ad arra, hogy más karakterek is megkapják a maguk reflektorfényét. Picit másként, mint ahogy azt megszokhattuk. 

Hirdetés

Gaiman a sztorik egy részében klasszikus Batman-gonosztevőket állít porondra és mutatja be őket sajátos fénytörésben. Mindig üdvösnek bizonyul, amikor egy bizonyos eseményt, vagy egy bizonyos karaktert több szemszögből is megmutat valaki, itt pedig ez hatványozottan izgalmasnak hat. Az egyik történetben például egy tévéstáb vállalkozik arra, hogy előszedjen néhány rosszfiút (Kétarc, Rébusz, Joker, Pingvin) és árnyalják valamiképpen a róluk alkotott képet. Hol azzal, hogy mondjuk Dent-nek a felesége beszél férje metamorfózisáról, hol pedig azzal, hogy magát Rébuszt faggatják, miként lett az, aki. Első blikkre azt gondolnánk, hogy Gaiman szimplán humanizálni szeretné ezeket a figurákat, viszont ennél komplexebbnek hat a dolog a végére. Bármelyik történet végére érünk, a konklúzió mindig az, hogy meglehet megérteni, emberközelivé avanzsálni őket, viszont a szomorú igazság az, hogy ezekben a karakterekben valami olyan mélyen megtört és elromlott, amit visszacsinálni nem lehet. Erre talán legjobb - és egyben legerősebb - példa a Pingvin-fejezet, amelyben azt látjuk, amint a maffiavezér egy iskoláskori agresszorán áll kegyetlen bosszút. Felsejlik egy bántalmazott gyermekkor és annak örök traumája, viszont akárhogy is nézzük: az agresszió áldozata ugyanolyan agresszorrá vált. Mindegyik sztori más-más hangvételt képvisel és ez így van rendjén, a Rébusz-szegmens például a párbeszédeivel, a vizualitásában is tobzódó, játékos, végeredményt tekintve pedig nem jutottunk előrébb. Ki az a Rébusz? Ahogyan az várható volt: kérdésekre még több kérdés a válasz. Ezekben a történetekben Batman csupán fel-felbukkan, háttérfigura pusztán. Ám annak kétségkívül kulcsfontosságú. 

A többi történet is hasonlóan remek, még ha valamelyik kevésbé sziporkázó, mint a másik. A nyitó fejezet, melyben Méregcsók mesél saját magáról, miközben szegény delikvens küzd a benne előidézett fékezhetetlen vágyakkal, például egészen visszafogott, de megad egyfajta alaphangulatot és érdekes volt megnézni a karakter eredettörténetét. Egy másikban Batman és Joker gyakorló képregényfigurákként veszik fel jeleneteiket (dermesztő fekete-fehér árnyalatokkal van megrajzolva) és van egy kellemesen nyomasztó, bizarr hangvétele. Ezek azonban apró szösszenetek. A Metamorpho egy kalandját elmesélő (hosszabb) fejezet gyönyörűen burjánzó, részletgazdag, sziporkázó hangnemű történet, ami első ránézésre piszkosul szédítő a maga apró kis paneljeivel és kreatív ötleteivel. Gaiman itt élhette ki igazán a maga fékevesztett játékosságát és tette ezt szándékoltan olyan karakterekkel, akik kevésbé örvendenek nagy rajongótábornak. Másként látványos, de nem kevésbé lehengerlő a Superman és Hal Jordan (azaz Zöld Lámpás) találkozását elregélő fejezet, amiben a két hős nem hétköznapi kalandba keveredik és amely során valamelyest átértékelik saját hivatásukat és hős-mivoltukat. Kifejezetten tetszettek a Superman-Jordan jelenetek, amelyben csak úgy beszélgetnek és próbálnak hétköznapi módra viselkedni. 

A zárótörténetet olvasva úgy éreztem azonban, hogy felértem a csúcsra. Itt Gaiman nem más, mint Batman temetésére visz el bennünket, ahol maga a főhős narrációját is olvashatjuk. Az elbeszélés hangneme érdekfeszítő, a szerző folyamatosan húzza előttünk a mézesmadzagot, arra gondolván, hogy valami nagy, mesteri terv van kibontakozóban. A csattanó azonban annál sokkal költőibb, a sztori végkimenetele, az egész formanyelv, amit ehhez választott, a stílus megkapó, briliáns, szívbe markoló. Ez az a történet, ahol igazán megmutatja, mintegy esszenciába öntve, hogy mit is gondol Gaiman erről a karakterről, hogyan látja őt és miért rajong érte. Kis túlzással azt is mondanám, hogy már csak ezért az egy fejezetért is érdemes megvenni a kötetet. Mindenképpen ajánlom tehát a DC-univerzum rajongóinak ezt a kiadványt. Sajátosan, izgalmasan nyúl a már korábban bemutatott, megalapozott karakterekhez, ügyesen bánik velük és ahelyett, hogy valami nagy, grandiózus dolgot akarna görcsösen, inkább többnyire valami személyeset, relatíve kicsit, de nem kevésbé emlékezeteset és szépet rakott le az asztalra. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.