Elnökhelyettese, Jim Lynch a londoni Camden könyvtárait meglátogatva azt nyilatkozta, hogy a cég feltehetően képes átvenni és nyitva tartani a meglévő fiókszámot és tartani a nyitva tartási időt, jelentős megtakarítások mellett. Az LSSI mellett építőipari vállalkozás is jelentkezett könyvtárfenntartásra.
A Belsize Könyvtár Barátai bizottságának tagja, Elanie Hallgarten úgy látja, hogy kellően pontos szerződés alkalmas lehet arra, hogy a szerződő magánvállalkozásnak nem megfelelő teljesítés esetén felmondjanak. A diskurzusban az is felmerült, hogy a szomszédos önkormányzatokkal összefogva biztosítsák a könyvtári szolgáltatásokat, illetve könyvtárosok helyett részben önkénteseket alkalmaznának. Az előzőt Camden önkormányzata is támogatja.
Keith Moffit liberáldemokrata vezető szerint alapvető, hogy a 13 meglévő fiókból egy se zárjon be. Konzervatív kollégája, Andrew Mennar szerint az embereket sokkal inkább az érdekli, hogy működjön a szolgáltatás, minthogy az milyen szervezeti felállásban is történik. Emellett a szolgáltatások költségéhez való hozzájárulást is kérnének, és nem zárnak ki bizonyos szintű üzletiesedést sem.
Forrás: kithirlevel.hu