A leukémiában szenvedő író, a Kanári-szigeteken található lakásában hunyt el, rövid rosszul lét után. A halálának pillanatában melette volt felesége és fordítója is.
(A portugál származású író, Azinhagában 1922. november 16-án született. Anyagi okok miatt tanulmányait abba kényszerült hagyni és géplakatosként majd később irodákban dolgozott. Az irodalom iránti érdeklődése az iskolában kezdődött. 1959-től kiadóknál és újságoknál dolgozott. 1944-ben megházasodott és egy lánya született. Később, 1988-ban újra megnősült és egy spanyol újságírónő lett a felesége.
1947-ben írta meg első regényét. 1980-ban írott Fölemelkedve a Földről című regényéért megkapta Liszabon Város Díját. Ám a hírnevet csak jóval később, 1982-ben kapott. Nemzetközileg ismerté A kolostor regénye tette. Regényeiben az elnyomott, kisemmizett emberek perspektívájából mutatja be hazája történelmét. Regényei gyakran az utópia és a fantasztikum határán mozognak. -MrGman)
José Saramago legismertebb művei a Vakság című regénye, mellyel az egész világon óriási sikert aratott és 1994-ben Nobel-díjjal is kitüntették érte. Szinte évenként adott ki új köteteket, melynek mindegyike újabb és újabb meglepetés volt a meghökkentő, bizarr ötleteknek köszönhetően. A kőtutaj című regényét, George Sluizer rendezésével meg is filmesítették, majd később a Nobel-díjas regénye, a Vakság is a filmvásznakra került.
"A portugál kultúra egyik nagy alakja volt, halálával kultúránk szegényebb lett" – mondta róla José Sócrates portugál miniszterelnök.