Hirdetés

Előzetes - Andrzej Sapkowski: Vaják II. – A végzet kardja

|

A lengyel író előző kötete nagy népszerűségnek örvendett úgy a hazai olvasók körében, mint a világ többi részén. A várva várt folytatás megérkezett!

Hirdetés

 

Bárki bármit mond, nem tagadhajuk, hogy Sapkowski valami nagyot alkotott, amikor megírta Ríviai Geralt történeteit. Mi magunk is nagy lelkesedéssel vetettük rá magunkat az első kötetre, ami Geralt történeteiből tevődött össze. Lényegében egy novelláskötet, ahol az írásokban egyetlen közös pont a főszereplő kiléte.
A szóban forgó kötet is hasonló módon épül fel. 6 novella szerepel a könyvben, ami megalapozza a harmadik kötet cselekményét, ami már egy teljes regény lesz. A „Tündevér” is várhatóan még idén megjelenik.
Érdekesség, hogy A végzet kardja eredeti nyelven hamarabb jelent meg, mint az Utolsó kívánság, de a cselekmény az utóbbiban szereplő írások után játszódik.
Sapkowski szellemi termékén meglátszik a közép európai gondolkodásmód. Sokkal közelebb állnak a Vaják történetek a magyar gondolkodásmódhoz, mint a manapság népszerű epikus fantasy művek. Írom ezt azért, mert a nyugatról érkező alkotásokban a legtöbb esetben csak „jók” és „rosszak” szerepelnek. Itt nincs így, nem lehet különválasztani a jót és a rosszat, mindenki dönthet hibásan. Sapkowsi világának teremtményei a szláv meséken és mitológián alapulnak, ezért is érezhető hangulatbeli különbség az angolszász eredetű írásokhoz képest.
Korábban írtunk kritikát a Vaják – Az utolsó kívánság című könyvről, amit a címre kattintva érhettek el.
A Vaják II. – A végzet kardja július 16.-án jelenik meg a PlayOn jóvoltából. Kíváncsian várjuk!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.