Kisiskolás koromban, mikor nem győztem alternatív megoldásokat keresni a kötelező olvasmányok elkerülése érdekében, a szüleim megparancsolták, hogy igenis olvassam el a Vuk című könyvet. Én erre úgy reagáltam, hogy felesleges, mert láttam a mesét. Végül az atyai nyomásnak engedve mégiscsak elolvastam a regényt. És aztán jött a többi Fekete művei közül. Számos kötetet végiglapoztam, de mindközül a Lutra kötött le a legjobban. A cselekmény nem bonyolult. A címszereplő egy öreg vidra, aki megkeseríti a halászok életét, hiszen egy éjszaka alatt több halat öl meg, mint amennyit a horgászok egy hét alatt megfognak. Talán enyhe túlzás az iménti állításom, de tény, hogy nagyon szeretnék már Lutrát puskavégen látni. A könyvben két cselekmény szál fut, amik végül összekapcsolódnak. Az egyik, ahogy ezelőtt említettem, a vidra életét követi a nyomon. A másik a helyi vadász, Miklós erőfeszítéseit írja le.
Fekete István kiválóan festi le a természetet. Nem véletlenül írom azt, hogy festi, hiszen úgy fűzi a szavakat, hogy szinte megelevenedik az olvasó előtt a táj, mintha egy élethű festményt nézne. Ez a könyv az én örök kedvencem, ezért is ajánlom mindenki figyelmébe. Akinek tetszett a Vuk vagy a Bogáncs, az nem fog csalódni. Bár ez a regény kicsit más hangvételű. Míg az előző kettőnek úgymond „happy end” a vége, erről ez nem mondható el. De nem árulok el többet. Ha valakit érdekel, szerezze meg és olvassa el. Kellemes időtöltést hozzá!