Alig van olyan ember hazánkban, akinek ne lenne ismerős Fekete István neve. A legtöbbjüknek állatos regényeinek szereplői jutnak az eszébe, mint például Vuk, Karak, Kele, Csí vagy sokak kedvenc pulija Bogáncs. Azonban Fekete írásai közül jelentős szereppel bírnak vadászelbeszélései, valamint önéletrajzi ihletésű művei is.
A címszereplő kötetben egy-egy ifjúkori emléke van megörökítve, a tőle megszokott stílusban. A történetek nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, még a létrejöttük időpontja sem azonos. Fekete István negyvenes éveitől egyre gyakrabban tett látogatást ifjúkori emlékei között, amiket aztán papírra is vetett. Miután országosan elismert író lett, néhányszor hazalátogatott szülőfalujába Göllére. De az ott tapasztalt óriási változások megrémítették, és eldöntötte, hogy ezután olyannak mutatja be Göllét, amilyennek élete első évtizedében ismerte meg.
Családjával 1910 elején Kaposvárra költözött, így kamaszkori emlékei oda kötik. Göllei élményeivel szemben kaposvári kalandjai nem olyan idillikusak, ez kitűnik abból is, hogy ezeket nem olyan gyakran említi. Göllén töltött éveinek elbeszélésére jellemző egyfajta gyermeki szemléletmód, amit később felvált a tizenéves kamaszok kritikus nézőpontja, és ez elkomorítja a nosztalgia fényét. A kötetben olvasható írásokban most is, mint Fekete komolyabb hangvételű műveiben általában, felfedezni elfojtott indulatokat és kimondhatatlan intimitásokat.
A Lazi kiadó kínálatában megjelent kötetben az írások tematikusan vannak összeválogatva, és három ciklusra lettek bontva. Ezek a sorozatok különleges erővel mutatják be a „Fekete István-i vallomásos próza sajátos múltidézését.” Kellemes időtöltést hozzá!