Hirdetés

In memoriam Agota Kristof - Emlékest és kísérleti bemutató Kőszegen

|

Kristóf Ágota (Agota Kristof) Egy elsurranó patkány című darabját mutatják be pénteken, a Kossuth-díjas írónő halálának első évfordulóján Kőszegen, az egykori téglagyár barakkjában.

Hirdetés

A kísérleti bemutató előadással egybekötött emlékest a Kőszegi Várszínház, a Gergye Krisztián Társulat és a Nemzeti Színház közös produkciója. Az esten elhangzik Bódis Kriszta Kristóf Ágotához írt Ötödik part című műve és Térey János Köztisztaság tér című verse is - mondta el Gergye Krisztián, a darab rendezője az MTI-nek.
Felidézte, hogy tavaly július 27-én, Kristóf Ágota (1935-2011) halála napján Gergye Krisztián Társulata Feltépett múlt címmel passiójátékot (kísérleti táncjátékot) mutatott be a határ menti városban. A kőszegi születésű táncos-koreográfus számára ez olyan jel volt, ami arra ösztönözte, hogy kapcsolódási lehetőséget keressen a kőszegi kötődésű világhírű írónőhöz.
Kristóf Ágota gyermekkorának nagy részét Kőszegen töltötte. Férjével és néhány hónapos kislányával 1956-ban Svájcba emigrált, családjával Neuchatelben telepedett le. Regényei, novellái és drámái a világ minden táján - Japánban, Kínába és Koreában - ismertek, de a világhírű írónőt Magyarországon viszonylag későn fedezték fel - jegyezte meg Gergye Krisztián. 
Kristóf Ágotának korábban magyar nyelven is jelentek meg versei, de az emigrációt követően francia nyelven írta meg műveit. Az Egy elsurranó patkány - a rendező szerint az egyik "legsúlyosabb" drámája - a Cartaphilus kiadásában megjelent, Mindegy című kötetben olvasható Takács M. József fordításában.
Kristóf Ágota drámájában az elhallgatás, a kimondott szavak mögött rejlő gondolatok legalább olyan fontosak, mint az elhangzott mondatok - mutatott rá Gergye Krisztián, hozzáfűzve, hogy "ösztönből" igyekszik olyan prózai művet választani, amely speciális, már-már táncos előadásmódra is lehetőséget ad. 
Az előadás a helyszínválasztás miatt is rendhagyónak számít: a drámát a "határhelyzetre kiélezve" kipróbálnak egy új dramaturgiát is. A rendező-koreográfus kettéválasztotta a produkciót, így mintha két színpad lenne, két oldalról lehet nézni az előadást. Véletlenszerűen elválasztják a nézőket egymástól, más mondatok hallatszanak az egyik és megint mások a másik oldalon. Ezzel a dramaturgiai megoldással választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy az elhallgatások, az átszűrődő információk hogyan műkődnek a XXI. században - hangsúlyozta Gergye Krisztián, aki egyben koreográfusa és látványtervezője is az előadásnak. 
A rendező szerint egyébként egymástól elválasztott terek vannak a hetvenes években íródott műben is. Az Elsurranó patkány történelmi, politikai színjáték a vasfüggöny időszakából. Kristóf Ágota a drámában kerüli ugyan a konkrét kort és a politikai helyzetet, de a művében erőteljes utalások vannak arra, hogy a kommunista rezsim idején játszódik. A darab párhuzamosan egy börtöncellában és egy nappaliban játszódik, mintha egy házi őrizetbe vett bíró utolsó estéjét láthatná a közönség - mondta a rendező.
A produkcióban Hollósi Frigyes, Makranczi Zalán, Gergye Krisztián, Marton Róbert, Murányi Tünde, Bánfalvi Eszter és Szatory Dávid szerepelnek. 
Az Egy elsurranó patkány című előadást október 14-én, a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében mutatják be.

 

MTI

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.