Fotó: Juhász Bogi
Könyvmolyz: Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg második, Incognito című regényed. Mennyiben volt más ezen a könyvön dolgozni, mint a Napfényes Riviérán?
Ferenczik Adrienne: Az Incognito megírása nagyobb kihívás volt. Egyrészt azért, mert a regény egyetlen éjszaka története egy hotel bárjában, ahol három nő néhány pohár koktél mellett hajnalig beszélget, és ezt az első hallásra egyszerűnek tűnő helyzetet kellett olyan érdekessé tennem, hogy az olvasó ne tudja letenni a könyvet. Másrészt pedig azért volt nagy kihívás, mert elég szövevényes történetet sikerült kitalálnom, a regényben rengeteg olyan apró dolog között van összefüggés, ami nem derülhet ki idő előtt, csupán a könyv végén. Aki olvasta a Napfényes Riviérát, az tudhatja, hogy szeretek a múltban kalandozni, a szereplőim gondolkodó emberek, akik töprengenek a múltjukon és ábrándoznak a jövőn. Az Incognito is ilyen regény, miközben múlnak az este percei és egyre közelebb és közelebb érünk a hajnalhoz, a három hölgy kimondott és kimondatlan szavain, gondolatain keresztül ismerjük meg az életüket, a problémáikat, a fájdalmaikat és az álmaikat. Csakhogy ebben az új történetben másnap reggel jön egy fordulat, az olvasó szinte krimibe keveredik, ahol a főszereplővel együtt kell rájönnie arra, mi is történt valójában az Incognito bárjában. Ezt a regényt úgy kellett megírnom, hogy aki olvassa, minél később döbbenjen rá, mi az igazság, de ha úgy gondolja, hogy újra végigolvassa a könyvet, felfedezhesse azokat a jeleket, amelyek olvasás közben már gyanút kelthettek volna benne. Nem volt könnyű, mert az ilyen történeteknél nem szabad hibázni. A nehézségével együtt nagyon élveztem a munkát.
Könyvmolyz: Hogy fogadták az olvasóid az Incognito-t? Mások voltak a visszajelzések, mint a Napfényes Riviéra megjelenésekor?
Ferenczik Adrienne: Nagyon örülök, mert nagyon jó az Incognito fogadtatása. Én magam mindig azt a regényt szeretem jobban, amit éppen írok, vagy amelyet éppen befejeztem, úgyhogy most az Incognito közelebb áll a szívemhez, mint a Napfényes Riviéra. És a visszajelzések is hasonlóak: azt mondják, hogy a Napfényes Riviéra nagyon jó könyv, de az Incognito még jobb. Díjazzák az írói ötletet, és azt, hogy lapról lapra egyre több tudható meg a szereplőkről, a múltjukról, a jelenükről, és arról is, mit tartogathat a jövő. Az olvasók szeretik a fordulatos történeteket, és az Incognito ilyen. És most is vannak olyanok, akik tudnak azonosulni a szereplőim problémáival. Sőt, egyre többen szeretnének velem beszélgetni, mert azt mondják, hogy a könyveim alapján azt látják, nagyon valóságosak a karaktereim, életszerűek a felmerülő problémák, és talán tudok nekik segíteni vagy ötleteket adni ahhoz, hogy mit tegyenek.
Könyvmolyz: Neked is kellett olyan nagy, nehéz döntéseket hoznod, mint az Incognito főszereplőinek? Ha igen, ez ösztönzött a témaválasztásra?
Ferenczik Adrienne: Minden ember életében vannak nagy döntések, az én életemben is voltak. Volt köztük könnyebb, és nehezebb is. Volt egy pont, amikor bátor döntést hoztam, és ma örülök, hogy meg mertem hozni. De nem a magam példája miatt választottam az Incognito témáját, már csak azért sem, mert bár nehéz döntést kellett hoznom, a regényben felmerülő problémák többségével szerencsére én magam nem találkoztam. Gyermekkoromban nem történt a családban mindent megváltoztató haláleset, nem volt nevelőapám, és csak a hírekből ismerem a fiatalkori molesztálást és a családon belüli bántalmazást. De tudom, hogy ezek gyakran előforduló problémák. Azt a témát pedig, hogy ki kell-e lépni, ki merünk-e lépni egy rossz párkapcsolatból, ha nem, akkor miért, s ha igen, vajon mi vár ránk, azért feszegetem, mert korábban, ha láttam, hogy valaki bizonytalan abban, merjen-e új életet kezdeni, elmeséltem, hogy én egy hasonló helyzetet hogyan éltem meg. És többekről tudom, hogy amit mondtam, nemcsak elgondolkodtatta őket, hanem változtattak is az életükön, és ma sokkal vidámabbak a mindennapjaik. Szóval tudom, hogy az embereket érdeklik a szerelemmel kapcsolatos gondok, a párkapcsolati problémák, a nagy szakítások és újrakezdések.
Könyvmolyz: A könyved egyik üzenete, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, és küzdjünk céljaink eléréséért. Volt idő, hogy neked is szükséged volt bíztatásra, hogy ne add fel az álmaidat? Ha igen, ez is inspirált az Incognito megírására?
Ferenczik Adrienne: Született optimista vagyok, és talán szerencsés is, mert sokat nem kellett küzdenem azért, hogy megvalósíthassam az álmaimat. Én inkább a „körülményekkel küzdő” típus vagyok, mert mindent jól és ráadásul praktikusan szeretnék megoldani. Ha ez nem sikerül, akkor szükségem van biztatásra, de általában hamar megbeszélem önmagammal: érdemes küzdeni, vagy nem érdemes. Az Incognito megírására inkább az inspirált, hogy tudom, sokan nem így élik meg a nehézségeket. A regényben a szálloda bárjában három generáció problémája jelenik meg, és mindig érdekesnek tartottam, hogy a nők problémái vissza-visszatérnek, de ahogy az ember idősödik és bölcsebbé válik, hasonló gondokat már teljesen másképp él meg. Míg a tizenévesek, húszévesek az első szakítás után azt gondolják, hogy a fájdalomba bele kell halni, egy érett nő ezen már csak mosolyogva legyint: őt már csak a sokkal komolyabb gondok, a mélyebb fájdalmak érintik meg. A könyvemben a fiatalabb hölgyek magukban hordozzák azt a bizonytalanságot, amit egy-egy döntés előtt mondjuk tizenöt-húsz éve én magam is átéltem, a legidősebb hölgy viszont derűlátó, az ő karakterébe bujtattam az optimizmusomat.
Fotó: Juhász Bogi
Könyvmolyz: Riporterként szoktál találkozni olyan élethelyzetekkel, melyek ösztönöznek olyan problémák feltárása, mint amelyek az Incognito-ban is olvashatóak?
Ferenczik Adrienne: Híradós riport forgatása közben is elő-előbukkannak néha ilyen problémák, de a riportmagazinom egy-egy helyszínén bizony találkozom olyan élethelyzetekkel, amelyek elgondolkodtatnak. A családon belüli erőszak problémájáról és a bántalmazott nők érzelmeiről sokat megtudtam, amikor a Magyar Vöröskereszt Anya-Gyermek Segítőotthonában forgattam, erre a riportmagazinomra büszke vagyok, mert ezért egy televíziós díjat is kaptam. Ebben az otthonban persze jóval súlyosabb problémákkal küszködnek a nők, mint az Incognito főszereplője, de mégis van hasonlóság, mert a regényem szereplője épp olyan döntés előtt áll, amelyet az otthonban élő nők már nagy nehezen meghoztak. Amikor viszont egy reggel bementem a televízió szerkesztőségébe, és az egyik kollégám arról kérte ki a véleményem, hogy szerintem „egy pofon pofon-e”, akkor már biztosan tudtam, hogy érdemes erről a témáról írni, mert ez sokakat érdekelhet.
Könyvmolyz: Sok rossz párkapcsolatot megismerhetünk a regényben, de egy igaz szerelmet is, amire csak várni kellett. Te is hiszel benne, hogy mindenkire vár valahol az igazi társa?
Ferenczik Adrienne: Én abban hiszek, hogy ha nem félünk az egyedülléttől − ami nem feltétlenül jelent magányt −, és nem alkuszunk meg a sorssal, vagyis nem fogadunk el akárkit, aki szembejön csupán azért, hogy ne legyünk párkapcsolat nélkül, hanem figyelünk a másikra, kellőképpen megismerjük, akkor választhatunk jól. Abban nem hiszek, hogy „békából királyfi lesz”, mert mindenki olyan, amilyennek megismertük, abban pedig pláne naivság lenne hinni, hogy, bármekkora is a szerelem, valaki majd a kedvünkért megváltozik. Annak nem is lenne értelme. Abban hiszek, hogy a jó kapcsolat azonos érdeklődésen, értékrenden és életstíluson alapszik. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanazt és csak azt kell szeretni, mint a másik, de ha nincs közös érdeklődés, a férfi és a nő nem ugyanúgy szeretne élni, és a közös élet során teljesen mást szeretnének elérni, akkor szerintem a kapcsolat egy idő után nem működhet.
Könyvmolyz: Az Incognito egy olyan a hely a regényben, ahová szívesen térnek vissza a vendégek, hogy átvészelhessék életük nehéz pillanatait. Neked is van ilyen hely az életedben?
Ferenczik Adrienne: Imádom a vízpartot, úgyhogy ha nehéz pillanatom lenne, biztosan oda vonulnék el, és a stégen ülve töprengenék, de, ha rajtam múlik, a víz mellett inkább nyugodt, de vidám napokat töltök. Ha pedig azt kérdezed, hová térnék szívesen vissza, akkor bármelyik európai nagyvárost említhetem Párizstól kezdve Rómán át Madridig, mert nagyon szeretem a nyüzsgő városokat, bejárni az utcákat, bámulni az épületeket, és imádok kávéházak teraszán ücsörögni.
Könyvmolyz: Mikorra várhatjuk a következő regényedet?
Ferenczik Adrienne: Most egy kicsit pihenek, olvasok, mert arra az elmúlt félévben kevés időm jutott. De a következő regényemhez már van új történet, vannak karaktereim, és már keresem a szereplőimnek a neveket. Szóval gondolkodva pihenek. Új regényt a következő ünnepi könyvhétre tervezek.
Az írónő eddig megjelent műveiről itt olvashatsz:
Kritika - Ferenczik Adrienne: Incognito
Kritika - Ferenczik Adrienne: Napfényes Riviéra