Könyvmolyz: A 2013-as ünnepi könyvhétre jelent meg a második, Incognito című regényed. Azóta már biztosan dolgozol a következő könyveden.
Ferenczik Adrienne: Bizony, gőzerővel dolgozom a harmadik regényemen. Közben persze állandó időhiánnyal küszködöm. A televíziós munkám mellett most nehezen megy az írás, gyakran esténként annyira fáradt vagyok, hogy előfordul, hogy „csalok”, vagyis nem írok annyit, amennyit aznap elvárok magamtól, sőt, néha egy-egy nap ki is marad. De amikor éppen nem írok, akkor is foglalkozom a könyveimmel, mert, szerencsére gyakran eszembe juttatják. Nem tudok elmenni egy olyan rendezvényre, hogy valaki ne emlegetné a könyveimet. Vagy gratulál hozzá, vagy elmondja, hogy olvasta, és váltunk róla pár mondatot, van, aki azt mondja, nagyon kíváncsi a regényeimre és el szeretné azokat olvasni, és olyan is van, aki, ha még nem is vette a kezébe a könyveimet, arról hallott, hogy az Incognito felkerült Az év könyve 2013. listára a litera.hu irodalmi oldalon. Úgyhogy, akarva-akaratlanul a televíziós munkám közben is eszembe jutnak a könyveim, és persze az új történet is, amin éppen dolgozom.
Könyvmolyz: Mit lehet elárulni az olvasóknak az új könyvedről?
Ferenczik Adrienne: Az új könyv hat születésnap története. Három házaspár, egy baráti társaság összegyűlik a főszereplő házavatójára. A férfi megvette álmai vízparti nyaralóját, és a parti időpontja éppen a születésnapjára esik. A társaság annyira jól érzi magát a Duna-parti kertben, hogy elhatározzák, hogy minden évben ott, a kertben megünneplik a férfi születésnapját. Zoli, így hívják a főszereplőt, nem szereti a születésnapokat, mert azon a napon mindig kényszert érez arra, hogy átgondolja az életét, és ő nem szeret ezen elmélkedni. Fél a változástól, azt szeretné, ha mindig minden úgy maradna, ahogyan van. De a társaság kedvéért beleegyezik abba, hogy minden évben megtartják a kerti partit. Hat vízparti születésnapi partiba cseppenhet hát bele az olvasó, és – ennyit elárulok -, minden év új meglepetést hoz. Mert Zoli bármennyire is nem szereti, mindig minden változik. A történet első hallásra hasonlít a Jövőre veled ugyanitt című színdarabra, hiszen abban egy férfi és egy nő minden évben ugyanott randevúzik egymással, de a sztori csupán csak ebben hasonlít. A színdarabbeli pár ugyanis minden évben kizárólag azon az egy napon találkozik, a regényhőseim viszont egész évben tartják a kapcsolatot, részesei egymás életének, csupán az olvasó az, aki évente egyszer „látja” őket együtt. Kedvcsinálóként annyit: minden évben megtartják a nyaralóban születésnapot, de mindig óriási és gyakran meglepő a változás. Az utolsó partit össze sem lehet majd hasonlítani az elsővel…
Könyvmolyz: Mikorra tervezed megjelentetni?
Ferenczik Adrienne: A regényt az ünnepi könyvhétre tervezzük. Ezért is vagyok olyan szigorú magammal, mert tartanom kell a határidőt. Februárra ígértem a kiadónak a kéziratot, és a tervek szerint június első hetében már a kezükbe vehetik a könyvet az olvasók. Ez az időszak persze nagyon izgalmas, mert, miközben írom a regény utolsó fejezeteit, már zajlik a tervezés: cím, borító. Hamarosan a grafikai munkáknak is nekilátunk, most még a címlap ötletén törjük a fejünket.
Könyvmolyz: A harmadik könyved mennyire hasonlít az eddig megjelent regényeidhez?
Ferenczik Adrienne: Ez a kérdés elgondolkodtató, de azt kell mondanom: hasonlít is meg nem is. Az Incognitóhoz annyiban hasonlít, hogy annak a könyvnek és ennek is sajátos szerkezete van, de, persze teljesen más. A Napfényes Riviérához pedig azért hasonlít, mert abban a könyvben is családok életébe pillanthatunk be, és a harmadik regényem is ilyen lesz. Ez a történet is azt mutatja meg, hogyan élünk. Éljük a mindennapjainkat, közben szeretünk, gyűlölünk, szakítunk, költözünk, házasodunk, válunk, megpróbálunk helyt állni a munkahelyünkön, végezzük a dolgunkat otthon a családban, néha úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, nem bírjuk tovább, s ha van bátorságunk, változtatunk, ha nincs, megvárjuk, amíg a sors rákényszerít a változásra. Az új regény abban is hasonlít az előző kettőre, hogy a folyóparti születésnapon a szereplők visszaemlékezéseiből tudjuk meg, hogy miért is hozott az az év változást, valaki miért nincs ott a születésnapon, vagy éppen miért van ott helyette valaki más.
Könyvmolyz: Vannak-e más regényötleteid is, amelyek még megvalósításra várnak?
Ferenczik Adrienne: Regényötletem rengeteg van! Ezek persze még nem kész sztorik, inkább a téma van meg, és az, amit el szeretnék vele mondani. Legfeljebb egy-két történet foszlány, ami konkrét. De igen: sok minden van még a tarsolyomban. Csak legyen elég időm, hogy megírjam!
Könyvmolyz: Milyen visszajelzéseket kaptál az első két könyvedről? Ezek a visszajelzések befolyásolták azt, hogyan írod a következő művedet?
Ferenczik Adrienne: Az első könyvem után szinte minden olvasói visszajelzés arról szólt, hogy a Napfényes Riviéra micsoda pörgős, fordulatos történet, amit nem lehet letenni. Volt férfi, aki azt mesélte, hogy – bár ő nem olvasta a könyvet, de – biztosan nagyon jó lehet, mert a feleségéhez nem lehetett szólni, miközben olvasta, és bizonyt, több teendőt neki kellett otthon elvégeznie, mert a felesége azt kérte, ő most hadd olvasson. És abban a történetben nagyon sokan magukra ismertek. Vagy a családtagjaikra, barátaikra. Ez jó, mert tudom: valósra sikerültek a karakterek. Ezekre a szempontokra most is figyelek. Arra, hogy gördüljön a történet, olvastassa magát, legyen kíváncsi rá az olvasó, és fontosnak tartom, hogy a szereplőim hús-vér emberek legyenek, olyanok, akik köztünk élnek. Ezt most is megígérhetem: az új könyvemben is hétköznapi emberek szerepelnek, akik mindennapos problémákkal küszködnek; annak örülnek, és azon bánkódnak, amin mindannyian. Az Incognito fogadtatása teljesen más. Ennél a könyvnél is volt, aki magára ismert, mert a főszereplőmhöz hasonlóan életük során sokan hoztak igen bátor döntést. De itt inkább a regény meghökkentő vége az, ami lenyűgözi az olvasókat. Azért használom ezt a szót, hogy „lenyűgözi”, mert az olvasók is hasonlóképpen fogalmaznak. Gyakran kapok éjjel sms-t, telefonhívást vagy a facebook oldalamon üzenetet arról, hogy mennyire meglepő, elképesztő és zseniális a könyv vége. Sokan, amikor a könyv végére érnek, még a meglepő befejezés hatása alatt azonnal meg akarják írni, hogy mennyire tetszett nekik a regény. Mit mondjak: nincs nagyobb öröm egy írónak annál, mint éjszaka elismerő sms-t kapni!
Könyvmolyz: Felmerült benned, hogy folytatást írj valamelyik regényedhez?
Ferenczik Adrienne: Bevallom: bennem nem merült fel, de ezt annyian kérdezik, hogy elgondolkodtam rajta. A Napfényes Riviéráról azt érzem, hogy az egy kerek történet, amely a sok-sok konfliktushelyzet után nyugvópontra jut. Visszaáll a rend, vagyis marad minden a régiben. Nem hiszem, hogy a történet folytatást kíván. Az Incognito pedig három generáció életútját követi végig, amely során minden kiderült. Az olvasó visszatekinthet a múltba, a főszereplővel megélheti a jelent, és bepillanthat a jövőbe is. Aki olvasta a regényt, tudhatja: a történet végén ott a folytatás. A harmadik regényem viszont más. Az olvasó hat születésnapi parti részese, amelyek után Zoli életében, természetesen, lesznek még születésnapok. És, amint mondtam: a főhősöm bármennyire is nem szereti, minden mindig változik. És biztosan tartogat még az életük meglepetéseket. Hát, mit mondjak: szívesen megnézném a regénybeli társaságom tagjait tíz év múlva! Úgyhogy a harmadik regényem esetében nem tartom kizártnak a folytatást. Annyira jó karakterek, hogy érdekel a sorsuk.
Könyvmolyz: Az munka és az írás mellett marad időd az olvasásra is? Ha igen, milyen könyveket olvastál legutóbb?
Ferenczik Adrienne: Időm persze, hogy nincs, de szánok időt az olvasásra. Egyrészt azért, mert egy írónak kell olvasnia, másrészt pedig, mert szórakoztat, kikapcsol. Néha persze úgy érzem, hogy a több órás írás után fáradt szemmel nem pihentető az olvasás, de, ha a túlzott fáradtság miatt éppen nem „csalom el” az elalvás előtti olvasást, akkor igen, a kezembe veszem a könyvet. Legutóbb Malamud A lakók című regényét olvastam, most pedig végre belekezdtem Benkő László A spanyol grófnő című könyvébe. Sok könyv van várólistán is. Például Borbély Szilárdtól a Nincstelenek. Az már ott pihen az éjjeliszekrényemen. Remélem, hamarosan kinyithatom.
Kapcsolódó cikkek:
Kritika - Ferenczik Adrienne: Incognito
Kritika – Ferenczik Adrienne: Napfényes Riviéra