Könyvmolyz: Mikor kezdtél el írással foglalkozni? Mikor döntöttél úgy, hogy író szeretnél lenni?
Ferenczik Adrienne: Még gyermekkoromban, amikor 9 éves voltam − pontosan emlékszem rá. Olvastam egy könyvet, és eszembe jutott, hogy én is szeretnék írni valami érdekeset. Elővettem a kék csíkos füzetemet, és elkezdtem bele írni az első regényemet − természetesen ezt nem fejeztem be. Aztán megpróbáltam egy indiános könyvet írni, mert akkoriban indián-történeteket olvastam, de annak se jutottam a végére. Tizennyolc éves koromig minden évben írtam valamit a kis csíkos füzetekbe, hol novellákat, hol kisregényeket. Írásaimat megmutattam az osztálytársaimnak is, akiknek tetszettek a műveim. Ennek borzasztóan örültem, és úgy döntöttem, hogy majd egyszer író leszek. Úgy tűnik, ez a "majd" most érkezett el.
Könyvmolyz: Az újságírás és a televíziózás felé is az írói ambíciód vezettek el?
Ferenczik Adrienne: Egészen biztosan. Amikor azért rájöttem, hogy nincs egy olyan épület, ahova én minden reggel bemegyek, író vagyok, és azért fizetést kapok, akkor azért el kellett gondolkodnom azon, hogy valamilyen foglalkozást válasszak magamnak. Mindig ez a kettő, író és újságíró akartam lenni, így újságíró lettem. Már a főiskolás és egyetemi éveim alatt a Debrecen Televíziónál dolgoztam, ami mellett több újságnak is írtam. Azután Nyíregyházára kerültem, és most a Nyíregyházi Televíziónál dolgozom.
Amikor a Nyíregyházi Televízió híradójának felelős szerkesztője lettem, háttérbe szorult az életemben az írás. Egyrészt azért, mert a híradó objektív műfaj, ott nem az irodalmi nyelvet használja az ember, másrészt pedig mert a híradózás az időmet is nagyon lekötötte. Aztán eljött egy olyan pont az életemben, amikor azt mondtam, hogy ha író akarok lenni, akkor ezt már nem halogathatom tovább - akkor bizony le kell ülni, és írni kell. Elővettem a régi írásaimat, átolvasgattam, aztán úgy döntöttem, hogy mostantól nem az íróasztal-fióknak írok − így születtek meg a novelláim, és így született meg a Napfényes Riviéra is.
Könyvmolyz: Az olvasók már megismerkedhettek a novelláiddal. Mennyire hasonlít, vagy mennyire különbözik tőlük a Napfényes Riviéra?
Ferenczik Adrienne: A regény más, mint a novellák. A novelláim komoly témákkal foglalkoznak, a regényem ennél sokkal szórakoztatóbb. Az olvasó kap egy történetet, amin szórakozhat, de, ha akar, el is gondolkodhat rajta. A Napfényes Riviéra története szerint egy lakóparkba beköltözik egy titokzatos, vörös hajú nő, aki igencsak feldúlja az ott élő családok életét. Az új lakót látszólag senki nem ismeri, mégis lassan kiderül: egy-egy szállal szinte mindegyikük múltjához kötődik. A történet során aztán ez a vörös kis nő sorra viszi a férjeket az ágyába. Ez önmagában egy fordulatos, szórakoztató történet. De a regény a maga valójában azt mutatja meg, hogyan élünk.
Könyvmolyz: A való életből, a saját tapasztalataidból mennyit vittél át a regénybe?
Ferenczik Adrienne: A regény története egy kitalált sztori, de sok mindent átvettem a való életből. Olyan helyzeteket írtam le, amelyek bárkivel megtörténhetnek. Például az életünk egy pontján rájövünk, hogy nem úgy élünk, ahogy szerettünk volna, és ezen elgondolkozunk. Vagy azon, hogy fiatalon jól döntöttünk-e? Jól választottunk-e párt? Nem kellett volna mégis megbocsátani annak az egyetemista fiúnak, akit életünk nagy szerelmének tekintettünk − lehet, hogy másképp élnénk, ha még mindig vele lennénk? De előfordulhat olyan is az életünkben, hogy akár 15 éven át is hordozunk magunkban egy sérelmet, amit nem tudunk feldolgozni. Az is fontos kérdés egy ember életében, hogy a munkahelyi problémáit meg tudja-e beszélni otthon, vagy sem. Ilyen helyzetek adódnak a mindennapi életben is − valós helyzetekről, valós karakterekről írtam. A regényben különleges szereplők is megjelennek: van például egy szappanopera függő nő, de ő is valós, hiszen ismerünk olyan embereket, akik szívesebben néznek szappanoperákat, és élik bele magunkat a sorozathősök helyzetébe, minthogy a saját életüket éljék, és lehet, hogy azt sem veszik észre, hogy amit a képernyőn látnak, ugyanaz történik velük is.
Könyvmolyz: A saját karaktered megjelenik a regényben?
Ferenczik Adrienne: Mivel a szereplőimet a történet során a gondolataikon keresztül ismerhetik meg az olvasók, egy-egy karakterben a saját gondolataim is megjelennek. Úgyhogy a szereplőim hasonlíthatnak rám egy-két dologban. Az egyik szereplőm például nagyon szeret utazni, ahogyan én is. Egy másik újságíró − én is az vagyok. Ilyen apróbb dolgokban biztosan előfordulnak hasonlóságok köztem és a szereplőim között.
Könyvmolyz: Tervezed a Napfényes Riviéra folytatását, vagy ez egy lezárt, kerek történet?
Ferenczik Adrienne: Nagyon érdekes, hogy az ember annyira megszereti a saját szereplőit, hogy el tudná képzelni, hogy ezek a karakterek egyszer visszatérjenek − de nem tervezem a Napfényes Riviéra folytatását. Most egy egészen más könyvön dolgozom, amit a 2013-as ünnepi könyvhétre szeretnék megjelentetni.
Könyvmolyz: Az új könyved hasonló lesz, mint a Napfényes Riviéra, vagy most valami mással szeretnél megpróbálkozni?
Ferenczik Adrienne: A történet új lesz, a stílus viszont hasonló. Az új regényemmel sem csupán szórakoztatni szeretnék, abban is megjelennek majd olyan problémák, amelyekkel sokan küszködnek. Úgyhogy, aki olvassa, azon is elgondolkodhat majd.
Könyvmolyz: Azon nem gondolkodtál esetleg, hogy egy másik műfajban is kipróbáld magad?
Ferenczik Adrienne:Nem gondolkodtam ilyesmin. Újságíró sem véletlenül lettem: a minket körülvevő valóság érdekel. Úgyhogy semmilyen valóságtól elrugaszkodó könyvet nem szeretnék írni. A célom az, hogy adjak egy szórakoztató történetet, ami gondolatokat is ébreszt. Azt szoktam mondani, hogy vigyázat, mert a könyv egyes példányaiban a lapok között tükröt rejtettem el. És azt tapasztalom: akik már olvasták a Napfényes Riviérát, megtalálták, és bele is néztek abba a tükörbe. Úgy gondolom, hogy az emberek – persze, ha nem félnek tőle − szeretnek önmagukra ismerni, önmagukhoz hasonló karakterekkel azonosulni.
Könyvmolyz: Van olyan író, akire úgy tekintesz, mint példaképre, aki inspirál téged?
Ferenczik Adrienne: Kedvenc íróim vannak: Szabó Magda, Jókai Anna, a külföldiek közül pedig John Updike. Őket nagyon szeretem, és lehet, hogy hatnak is rám – ezt én magam nem tudom megítélni.
Könyvmolyz: Kiknek ajánlanád a Napfényes Riviérát? Kik a célközönséged?
Ferenczik Adrienne:Elsősorban női olvasóknak ajánlom, mert női szemmel készült a regény – de mondhatom azt is, hogy férfiaknak is, hiszen vannak férfi főszereplők, nagyon is róluk szól, nekik is szól. Házaspároknak is ajánlom: lehet, hogy olyan gondolatokat ébreszt majd bennük, amik eddig nem jutottak eszükbe. Mindenkinek érdemes elolvasni, hiszen, ahogy a regény címlapján is olvasható: tanulságos, de csöppet sem szirupos történet.
Könyvmolyz: Mennyire nehéz összeegyeztetni az írást a munkával, a mindennapi élettel?
Ferenczik Adrienne: Nagyon nehéz összeegyeztetni, mert egy újságíró munkája nem ér véget a munkaidő lejártával. Akkor végez az ember, ha befejezte a munkát. És persze, ha hazamegyek, rám is várnak ugyanazok a teendők, mint mindenki másra. Utána viszont muszáj leülnöm írni. Ez nem egyszerű dolog, hisz az ember él egy világban, az íráshoz pedig be kell illeszkedni egy másikba, a regény világába. Minden nap írok, sokszor „álomba zuhanásig”, de azért annyit minden este megengedek magamnak, hogy elalvás előtt legalább egy félórát olvashassak.
(Fotók :Juhász Bogi - BOOGEE PHOTOGRAPHY )