Hirdetés

Internetes dokumentumtár Győr megyében

|

Három Győr-Moson-Sopron megyében működő könyvtár 77 millió forint, vissza nem téritendő uniós támogatást nyert, elektronikus dukumentumtár kialakítására.

Hirdetés

A támogatásból a Kisfaludy Károly Megyei könyvtárnak 52 millió, a csornai városi könyvtár csaknem 19 millió, míg a MTA Regionális Kutatások Központja győri székhelyű tudományos intézetének bibliotékája pedig 6,5 millió forintot költhet majd a fejlesztésekre.

A fejlesztéseket követően a közös internetes portálról több mint 67 ezer dokumentum lesz elérhető, többek között tanulmányok, hangoskönyvek, kották, videókazetták és önkormányzati cikkek.

A fejlesztések befejezését követően, a felhasználók megismerkedhetnek a megye közéleti személyiségeinek, a kulturális élet jeles egyéniségeinek életrajzait, továbbá a régi helyismereti könyvek és a tankönyvtár teljes állományát.

A pályázati forrásból továbbképzésekre is lesz pénz, így a könyvtárosok angol, illetve német szaknyelvet tanulhatnak, míg az olvasók az elektronikus katalógushasználatot sajátíthatják el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.