Névnapok: Iván, Bajnok, Beáta, Héra, János, Levéd, Levedi, Levente, Perenna
Országszerte gyengül a felhőzet és csak néhol alakulhat ki gomolyfelhőzet, viszont a szélvédett területeken több felé is alakulhat ki köd, erre az Északi-középhegység alacsonyabb helyen fekvő részein nagy az esély. A reggeli minimumhőmérséklet 8 és 13 fok közt fog majd alakulni. Délutánra is marad a naposidő az ország nagyrészében, egyedül az északi és keleit országrészekben növekedhet meg a felhőzet és várható egy ki nyári zápor is. A hőmérséklet délutánra 22-24 fokig is emelkedhet.
Események:
1148 – Akkrában a II. Keresztes hadjárat vezérei, a lovagrendek nagymesterei és a Kis-Ázsiai keresztes államok uralkodóinak részvételével sor került a középkor egyik legnagyobb csúcstalálkozójára.
1812 – Bonaparte Napóleon serege átlépi az Orosz Birodalom határát
1880 – Először adják elő egy Keresztelő Szent János-napi banketten Quebecben a Saint-Jean-Baptiste Society (Keresztelő Szent János Társaság) részére komponált hazafias dalként a későbbi Kanadai himnuszt.
1948 – Megnyitják az Úttörővasutat, ahol a vasutas szolgálatot gyermekek látják el (ma Gyermekvasút néven üzemel).
1948 – Az Egyesült Államok meghirdeti az Európai Újjáépítési Programot (Marshall-segély).
1986 – Megkezdi sugárzását a Danubius Rádió, Magyarország első kereskedelmi rádióadója.
Születések:
1531 – Zsámboky János magyar történetíró
1875 – Berty László olimpiai bajnok vívó
1911 – Juan Manuel Fangio argentin autóversenyző, a Forma-1 ötszörös világbajnoka
1927 – Martin Lewis Perl Nobel-díjas amerikai fizikus
1931 – Bárány Árpád magyar vívó, olimpiai bajnok
1942 – Fülöp Sándor többszörös világbajnok fogathajtó, díjugrató
1950 – Tolcsvay László magyar zeneszerző, előadóművész
1973 – Jere Lehtinen finn jégkorongozó
1980 – Cicinho brazil válogatott labdarúgó
1987 – Lionel Messi argentin válogatott labdarúgó
1990 – Richard Sukuta-Pasu német labdarúgó