Hirdetés

Keanu Reeves brutál üzemmódban - így kezdett a BRZRKR képregény

|

Végre magyarul is kézbe vehetjük Keanu Reeves brutális képregényének első kötetét, aminek már a borítója is egy korhatáros történetet hirdet.

Hirdetés

A Panel Kalandor korábban olyan képregényekkel örvendeztette meg a hazai olvasókat, mint a Vissza a jövőbe, a Buffy és az Egyetemre mentem, de imprintjén, az Ukko Stúdión keresztül célja megjelentetni olyan minőségi, kreatív, eredeti ötleteken alapuló történeteket is magyarul, amelyek kifejezetten a felnőtteket célozzák meg. Az Ukko Stúdió gondozásában, a Cultree platformon már 2021-ben elindult a Keanu Reeves agyából kipattant BRZRKR című képregény, ám az csakis digitálisan érhető el, nyomtatásban eddig nem volt beszerezhető a 12 részből álló eredeti sztori.

Az Ukko Stúdió most három puhatáblás, gyűjteményes kötetben adja ki a képregényt az angol változattal teljesen megegyező kivitelben és méretben, és már a borítón (amiből kétfajta verzió van, az egyik a limitált) fel van tüntetve, hogy a BRZRKR szigorúan 18 éven felülieknek szól. De érdemes elmerülni benne? Valóban minőségi lett a magyar kiadás? Megvizsgáltuk a kiadványt.

Hirdetés

A Reeves által kigondolt történet, az általa megalkotott hős megvalósításában Matt Kindt, Ron Garney rajzoló, és Bill Crabtree színező működtek közre, akik igazi Kickstarter-rekordot állítottak fel azzal, hogy a BRZRKR kampánya minden korábbi közösségi kalapozásnál nagyobbat szólt. A hatalmas érdeklődés nem véletlen, hiszen napjaink egyik legismertebb sztárja, az akciófilmekkel (John Wick, Mátrix) mennybe menő Keanu Reeves egy lényegében elpusztíthatatlan harcosként elevenedik meg a lapokon, aki abban hasonlít az emberekre, hogy válaszokat keres a létezésre, viszont a többséggel ellentétben azt is ki akarja deríteni, hogyan vethet véget az életének. 

A piros 18-as karika pedig nem díszként került a borítóra, valóban figyelmeztet: a BRZRKR első, Eredet alcímű kötete ugyanis abszolút nem finomkodik: miközben fokozatosan látunk bele a berzerkernek tartott karakter életébe és múltjába, valamint a fejébe, az is világossá válik, hogy több ezer éves pályafutása során mennyi szenvedésen és brutalitáson kellett keresztülmennie. Míg Kindt egy olyan eredettörténetet farag a féktelen katona számára, amely elgondolkodtató pillanatokat tartalmaz, és egyes felvetéseit magunkkal vihetjük későbbre is, Garney és Crabtree a megpróbáltatásoknak karaktert, erőt és élt adva kézzel foghatóvá teszik a trancsírozást. 

Az egyik alternatív borító, Lee Bermejo munkája
Az egyik alternatív borító, Lee Bermejo munkája

A harcok/háborúk végelátatlanságát szinte Reeves karakterének öklével együtt ízlelhetjük meg, aki nemcsak az ellenfeleknek oszt ki pár gyomrost, hanem az olvasónak is, amiképpen a lét kérdéseit véres cafatokra püföli. Az ízlésesen megkomponált oldalak, színpompás panelek és a brutalitásnak még nagyobb teret adó torz alakok miatt szinte falni lehet a lapokat, és az első kötet végén helyet kapó borítógaléria is tartogat különleges darabokat, amiket akár a falunkra is szívesen kitennénk. Bár a BRZRKR teljes sora olvasható online magyarul, mégis ajánlott a fizikai példány beszerzése, mert valóban minőségi kiadás lett, amelynél azt sem bántuk volna, ha dupla ilyen vastag a terjedelme.  

Izgatottan várjuk a folytatást. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.