Azt hiszem, mára már minden kétség nélkül kijelenthető, hogy Suzanne Collins trilógiája meghódította a világot. A japán Battle Royale alapjaira építő könyv, Az éhezők viadala és két folytatása rengeteg rajongót szerzett az írónőnek, így nem is volt kérdés, hogy Hollywood lecsap a történetre. Amikor pedig az első részből készített film kasszasiker lett, már azt is tudhattuk, hogy a folytatások is mozivászonra kerülnek.
Sajnos már az is kiszámítható, hogy egy ilyen népszerű könyvsorozatnál az utolsó regényt minimum két részre bontva filmesítik meg - a Harry Potter és a Halál Ereklyéi óta ez már majdhogynem kötelező lépés a készítőktől. Lehet arról vitatkozni, hogy ez mindenképpen szükséges lépés-e, hiszen valljuk be: ez inkább a nagyobb bevételhez jutásról szól, mint rajongóknak való kedveskedésről.
Már legalább két napja azon gondolkozom, hogy A kiválasztottnak jót tett-e a „kettévágás”, de nem tudom eldönteni. Mivel tanúja voltam már olyan esetnek, amikor egy számomra nagyon kedves könyvet kritikán aluli minőségben láttam viszont a vásznon, már a kezdetektől eleve kritikus szemmel álltam hozzá Katniss történetének filmfeldolgozásához. Azonban, akármennyire is igyekeztem volna belekötni mind az első, mind pedig a második részbe, mindkettő után azt tudtam elmondani, hogy teljesen korrekt munkát végeztek a készítők. Természetesen egyik sem követte szóról szóra a könyvet, de nagyrészt hűségesek maradtak az eredeti történethez, és sem a színészi játékban, sem pedig a látványvilágban nem találtam különösebb kivetnivalót.
Mégsem tudtam minden aggodalom nélkül beülni a moziba A kiválasztott első részére – mégpedig azért, mert ez csak az első rész. Tartottam tőle, hogy rossz helyen fejezik be a filmet, vagy ami még rosszabb: teletömik az eredeti történetben sosem létezett jelenetekkel vagy szereplőkkel, csakhogy egy kettévágott könyvből is jó hosszú film legyen. Hogy így tettek-e? Hála a jó istennek: nem. Hogy jó lett-e a film? Persze! Illetve: nem tudom… és azért vagyok ilyen bizonytalan, mert mint a könyv rajongója, nem tudom önálló alkotásként értékelni a filmet.
Mint egy olyan ember, aki olvasta és szerette A kiválasztott című könyvet, mindenképpen elégedett vagyok a végeredménnyel. Teljesen korrekt módon álltak hozzá a regényhez, nem csináltak idegesítő változtatásokat, és nem pakolták tele felesleges jelenetekkel. Minden percnek megvan a maga jelentősége, és meglehetősen pontosan adják vissza azt a világot, amelyet Collins megálmodott.
Valamennyi színésznek ezúttal is sikerült eltalálnia az általa eljátszott karaktert. A Katniss-t megformáló Jennifer Lawrence-t már az elejétől fogva telitalálatnak gondoltam erre a szerepre, de ahol olyan színészeket castingolnak be, mint Julianne Moore, Donald Sutherland, Woody Harrelson, Philip Seymour Hoffman és Natalie Dormer, ott bizony nem nagyon kell aggódunk a színészi játék minősége miatt. Bár ebben a részben elég keveset láthattuk, szerintem mindenképpen remek munkát végzett a Peeta-t játsszó Josh Hutcherson is. Egyedül a Gale-t alakító Liam Hemsworth alakításával kapcsolatban tudnék negatívumokat megemlíteni – konkrétan Kristen Stewart-nak több arcmimikája van szerintem, mint ennek a srácnak, és nem igazán éreztem, hogy bármit is visszaadott volna karakterének személyiségéből.
Ami miatt mégis úgy gondolom, hogy nem feltételül fogja mindenki tetszését elnyerni ez a film, az pont azért van, amiért nekem tetszett. Ezzel a részletességgel lelassult a történet, és aki egy pörgős, akciódús mozira fizetett be, könnyen csalódott lehet. Persze, ezzel nem akarom azt mondani, hogy eseménytelen lett a film, mert korántsem az – egyszerűen csak megváltozott az a hangulat, ami az első két részt övezte, és ez csak azoknak lehet kedvező, akik olvasták és szerették a könyvet. Ha valaki nem lapozta még fel Suzanne Collins regényeit, és csak az első két film szeretete vezéreli be a moziba, az nem feltétlenül azt kapja amit elvár.
Ez mondjuk szerintem nem feltétlenül baj. Mint írtam, nekem így volt rendben ez az egész, és minden kezdeti ellenérzésemet megcáfolva elégedetten jöttem ki a moziból. Persze, egy kicsivel kevesebb Effie-t, és cserébe egy kicsivel több Haymitch-et el tudtam volna viselni, de ez legyen inkább csak az én kis piti problémám.