Volt már olyan álmotok, amely túlságosan valósághű volt? Nem csak úgy, mint amikor a tudatalattink egy fárasztó nap után összekutyulja a közelmúlt eseményeit meg a szombat esti, tévében látott romantikus vígjátékot, és így egészen hihető lehetne minden - tűzokádó sárkányon lovaglás meg mindenféle fantazmagória nélkül. Hanem amikor tényleg, szent meggyőződéssel hiszed, hogy az álmod a valóság, most minden megtörténik, valóban súlya van a tetteidnek és minden, amit teszel vagy mondasz, ténylegesen kihat az életedre. Amikor reggel túl hirtelen és leizzadva ébredsz fel belőle, nem tudod hova tenni az ébresztő csörgését, pár másodpercig nem ismerős a szobád plafonja és megfojt a takaród. Nem tudod, mi történt veled, és nem érted, hogy kerültél hirtelen ebbe a hülye pizsamába - de mielőtt menthetetlenül elöntene a pánik, az agyad végre lerázza magáról azt a buta álmot, és szépen lassan helyre kerül minden. Lihegsz egy kicsit, és legszívesebben visszafeküdnél, mert ezt a reggeli zavarodottságot muszáj lenne kipihenni, az éjjeli intenzív álom pedig csak még jobban elfárasztott. Volt már ilyen veletek?
Nem? Ó, szerencsés emberek! Maradjon is így! Igen? Nektek itt egy nagy, virtuális, együtt érző pacsi. Velem már volt, és elhihetitek, kicsit sem vicces így kezdeni napot.
Aki még tudna erről cuki dolgokat mesélni, az Norman Wrayne, az Álmomban már meghaltál főhőse. Norman bizony nagyon durván szenved ezektől az eszméletlenül valósághű álmoktól, de csak, hogy még jobb legyen neki: egytől egyig mind rémálom. Hát nem elbűvölő módja a reggeli ébredésnek, amikor előtte egész éjjel brutális kéjgyilkosságokat vizionálsz, hogy aztán fültől bokáig izzadságban fürödve kelhess fel? És ugye, hogy milyen jó kis thrillert lehet így kezdeni?
June Cohner - a művésznév senkit ne tévesszen meg, egy elsőkönyves magyar szerzőről van szó - nem bánt kesztyűs kézzel főszereplőjével, és az izgalmas sztori érdekében bizony ilyen kis kedves hátteret adott neki. Norman álmai persze nem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek, és csakhamar bajba keverik a férfit.
Nehéz spoiler nélkül mesélni erről könyvről. Sokszínű szereplőgárdánk van: találkozunk hidegvérű sorozatgyilkossal, gyáva és kisstílű bűnözővel, bamba rendőrökkel (de komolyan, a zsaruk nagyon bambák, meg a legtalpraesettebb is teljesen amatőr hibákat vét), több fajta pszichiáterrel a minden lében kanál okoskától a pénzhajhászon át a gátlástalan becsvágyóig, naiv csajokkal, kevésbé naiv csajokkal, és azért egészen életrevaló csajokkal (van, aki mindhárom fázison átesik).
Az Álmomban már meghaltál érezhetően egy "első könyv", amelyben a szerző még keresi a hangját, de egészen jól teszi, és ez a keresgélés nagyon izgalmas - mint maga a történet, amelyet közben összehozott. A regény olyan stílusban íródott, amelynek köszönhetően minden karaktert pontosan, részletesen megismerhetünk - legyen szó akár kulcsfiguráról, akár csak egy olyan szereplőről, akinek jelenlétét a feszültség fokozása, a hangulat elmélyítése indokolja.
Thriller-kedvelők: olvassátok! Tökéletes happy-endre vágyók: ti inkább ne! Az álmokkal pedig csak óvatosan...