Réti László, a Kaméleon regénysorozat írója, valamint Vanicsek Olivér, az Aranyélet társírója ezt a kérdést dobják oda rögtön az olvasó elé legújabb könyvük, az Aranylövés felütésében. Ráadásul a feladatra vállalkozó zsoldosok dolgát az is nehezíti, hogy ha akár csak egy rúd is hiányzik a végállomáson, akkor lehet jobban járnak, ha még útközben odavesznek, mintsem utolérje őket megbízójuk haragja. A napokban volt alkalmunk bepróbálni az írópáros új könyvét, a továbbiakban pedig kivesézzük, mit is gondoltunk róla.
Pörög, mint a minigun hat csöve
A feladat tehát adott, a társaságot egy magyar zsoldos vezeti, aki egy tizenöt évvel ezelőtt félrement misszió miatt nemzetközi körözés alatt áll és próbál visszajutni a Magyarországon maradt családjához - kerül, amibe kerül. Színes-szagos csapata részben általa, részben pedig a megbízó által összeválogatott zsoldosokból rögtön a történet elején összeáll, hogy együtt útnak induljanak a több, mint 7000 kilométeres úton. Útjukat nehezítik az ellenséges zsoldosok, a felkelések, a törzsi háborúk - no meg persze Afrika abszolút barátságos, emberbarát világa.
Habár a koncepció és az alapötlet nem túl bonyolult és ilyen-olyan formában láthattuk is már korábban, de megvalósítás szempontjából egy roppantul izgalmas, feszült könyvet tarthatunk a kezünkben. A cselekmény egy másodpercig sem szarozik, azonnal beindul és az utolsó oldalig kitart a lendület. Ezt az is segíti, hogy rendkívül "filmesen" van megírva, a hangsúly maximálisan a képeken és a karakterek cselekvésein van. És, tekintve hogy nem egy leányálom sem a terep, sem pedig a megoldandó szituáció, egy valamit mindenképp ki kell hangsúlyoznunk: ez a sztori nem gyerekeknek való.
Rendkívül brutális az erőszak ábrázolása több fronton is, az írók nem kíméltek benne senkit sem - legyen szó kisgyerekekről vagy nőkről. Szerencsére sosem fordul át ízléstelen és hatásvadász erőszakpornóba, viszont azt már a legelső jelenet után duplán aláhúzza, hogy nem Disneylandet hivatott promózni. Ez Afrika egyik-ha-nem legundorítóbb és leghalálosabb terepe, ahol bármi, bármikor eltehet láb alól. No persze ehhez az kell, hogy legyen kiért izgulni, hogy érdekeljenek minket a szereplők.
A piszkos tizenkettő… mínusz négy
A nyolctagú, díszes társaság tagjai közül prominens szerepet a már említett magyar, Szász Ádám és egy amerikai, PTSD-vel küzdő veterán, Joel Hart kapnak. Mindkettejüknél hasonló motívumok kerülnek a felszínre, ám más eszközökkel próbálnak érvényesülni a harctéren. Mégis, a túléléshez és a küldetés sikerre viteléhez mindkét férfi mindsetjére szüksége lesz a többieknek. Számomra mindenképp pozitívum volt, ahogy a hátrahagyott család motívumát körbejárták a két karakter szemén át.
Akad itt rajtuk kívül még egy szótlan maori, egy kretén, balhémágnes orosz, egy hivatalosan már eltemetett zsidó nő vagy egy, a törzsi mészárlásokat jól ismerő szudáni fixer is. Mindenki részletes háttérsztorit kap már a regény legelején, ami a fontosabb karaktereknél később még tovább bővül. Legtöbbjük egyébként érdekes és kedvelhető, a háttérsztorik mindenképp sokat dobnak rajtuk, egyedül talán Ádám haverja, Kurt Thompson és a brit Davenport azok, akik kevésbé maradnak meg az emlékezetünkben a sztori végére.
Ami viszont pozitívum, hogy a köztük zajló jelenetek és dialógusok frappánsak, jó párszor sikerült felröhögni olvasás közben. Ezekre a poénos, könnyed jelenetekre pedig valljuk be, óriási szükség volt egy-egy feszült, vagy épp elképesztően agresszív képsor után. Nem, nem kell "marveles" stílusra számítani, nem lesz minden második percben egy-egy egysoros poén. Ennyi pont kellett.
Féltáv és az út vége
A könyv felénél történik egy alapos status quo váltás, egy olyan csavar, amire gyanúsan nem is számíthatott senki… és ezt én kettős érzésekkel éltem meg. Szimpatikus húzás volt olyan téren, hogy utána a történet antagonistája is egy érdekes, új dimenziót kapott, valamint a főhősökkel egy újfajta párhuzam jelent meg, ami a karakterek szempontjából remekül működött. Másfelől viszont kissé "nyúl a kalapból" hatást ért el, ugyanis a csavar abszolút nincs felépítve, szó szerint a semmiből jön - ami joggal zavarhat és akaszthat majd ki néhány olvasót.
Cserébe a könyv magasabb szintű mondanivalója és témái szempontjából működött és igazából ez a legfontosabb. Van itt szó féktelen, elvakult bosszúról, előkerül az otthonkeresés motívuma is, valamint a cél szentesíti az eszközt mantra egy ilyen háborús övezetben is alaposan kimaxolásra kerül. Ami zavaró lehet, hogy a sztori túl gyorsan ér véget. A hősöknek talán túlságosan is "könnyű" dolga akadt a záró képsorokban, pár konfliktusforrás szinte egy pillanat alatt megoldódik. Cserébe a karakterek viszont szépen révbe érnek a saját útjukon, úgyhogy erre nem lehet panaszunk.
Konklúzió
Az Aranylövés egy pattanásig feszült, belevaló, akciódús történet, mely ha alapkoncepciójában nem is, de megvalósításában mindenképp kimagasló élmény nyújt az Olvasó számára. Ehhez pedig kellett az alapos karaktermunka, hogy tragikus múltú vagy hibát hibára halmozó szereplők bőrébe bújva járjuk végig ezt a 7000 kilométeres, pokoli utazást. Nem rajongok túlzottan a háborús, militarista zsánerért, de ez a könyv a thrilleres, olykor krimis mivolta miatt kifejezetten olvastatta magát. És igen, akit nem hagy nyugodni a kíváncsiság: a könyvborítón látható Humvee tetejére szerelt minigun bizony el fog sülni a történet során.