Hirdetés

Könyvekkel és írókkal megrakodott hajó a tengeren

|

Közel négy tonna könyv és kortárs írók képezik a „rakományát” annak a hajónak, amely július 31-én hajózik ki az Észak-adriai Krk-szigetről.

Hirdetés

A tervek szerint a kultúra hajója sok tengerparti városban kiköt, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az írókkal és műveikkel a fedélzeten. A hajóra várják Bruce Sterling amerikai írót, aki tudományos-fantasztikus könyvek szerzője, Vagyim Zeland orosz írót, akinek a Transurfing című könyv fűződik a nevéhez, a horvátok közül többek között Slavenka Drakulic, Miro Gavran, Enes Kisevic lesz ott az úszó könyvesboltban.

Esténként a fiatal zágrábi zenészekből álló Bullfrog nevű rockbanda fokozza a hangulatot, de lesz színházi előadás is: Calderón spanyol szerző A nagy világszínház című darabja kerül bemutatásra. A hajóra bárki felmehet és válogathat a könyvek között, hiszen húsz kiadó könyvei kerülnek terítékre a regényektől a verseken át egészen a tudományos témájú kötetekig.

A turné augusztus 14-én Makarskán ér véget.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.