Ha egy valóban szokatlan, különleges helyszínt keres az ember egy neo noir történetnek, akkor a Hold igencsak megfelelőnek bizonyulhat - legalábbis ugyanerre a következtetésre juthatott Anthony O'Neill, amikor körvonalazódni kezdett előtte A sötét oldal története. És milyen jól tette, hogy így döntött!
A sötét oldal legnagyobb különlegessége ugyanis valóban magából a helyszínből fakad. Maga az alaptörténet és több szereplő azért magán hordoz néhány klisé jegyet: hiszen van itt korrupt világba alászálló talpig becsületes nyomozó, folyton zabáló elhízott minden felett szemet hunyó rendőrfőnök, megalomániás és isten-komplexussal küzdő diktátor milliomos. Szóval, a karakterek jól bevált sémákat követnek, azonban az, hogy mindenkit szépen felhelyeztek a Holdra, hogy elég érdekes atmoszférát kölcsönzött a történetnek.
A főszereplőnk Justus hadnagy (igen, már a könyv elején elsütik a Justus/justice szójátékot is…), aki egy igazi régi vágású zsaru: megállíthatatlanul kutatja az igazságot és üldözi a bűnt. Ennek köszönheti azt is, hogy a Holdra került, mert a Földön olyan nehézsúlyú rosszfiúkkal akadt dolga, hogy saját és családja biztonsága érdekében menekülnie kellett. A Holdon belül is a Purgatoriumnak nevezett helyre kerül, amely tipikusan a bűn városa. Egy különc milliomos, Fletcher Brass birodalma ez, ahol minden földi gonosztevő menedékre találhat, virágzik a korrupció, és az ember nem bízhat senkiben. Nem is csoda, hogy ebben a környezetben Justus már rögtön az első ügye megoldásában folyamatosan akadályokba ütközik: egy gyilkosságot kell felderítenie egy olyan világban, ahol mindenki gyanúsított, és senkire sem számíthat.
Egy másik szálon haladva egy androidot követünk nyomon, aki a Hold kráterei között lavírozva igyekszik eljutni a Purgatoriumba. Már az elejétől világos, hogy nem egy átlagos egységgel van dolgunk, hiszen fittyet hány a robotika törtvényeire, és amerre jár, hullákat hagy mögött. Az android történetszála számtalan kisebb sztorival szórakoztatja az olvasót, és őszintén szólva ezek érdekesebbek is, mint Justus nyomozása: belelátunk több sorsba és életútba, melyeknek segítségével sokkal tisztábban kirajzolódik számunkra, hogy milyen körülmények között juthat el egy ember odáig, hogy úgy döntsön: elhagyja az anyabolygót, és a Holdon folytatja tovább az életét.
A könyv végére a szálak összefutnak, és ha nem is a legkiszámíthatatlanabb sztorit kapjuk, a hangulatteremtésért mindenképpen jár a piros pont Anthony O'Neill-nek. Főleg olyanoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik szeretik a régi vágású noir történeteket, de szívesen megismerkednének egy olyan történettel a műfajban, amely kiemeli a megszokott környezetből a jól ismert karaktertípusokat.