Eleged van a folyton megmentésre váró, sikoltozó, tehetetlen főhősnőkből? Akik folyton sírnak, állandóan megszakad szívük, és jobbára csak azon siránkoznak, hogy most akkor az Egyes Számú Szívdöglesztő Pasi vagy a Kettes Számú Szívdöglesztő Pasi érdemesebb-e rá, hogy neki nyújtsa hófehér kezét? Jó lenne már valami igazit olvasni, a nyers és durva valóságot viszont látni a könyv lapjain?
Akkor van egy jó hírem: az Arkangyal éjjel pont neked való!
Baráth Katalintól persze nem is vártam ájuldozó lánykákat: a kosztümös-nyomozós Dávid Veron-sorozattal már megmutatta, hogy milyen üdítő, tűzrőlpattant női főszeplőt is tud ő alkotni. Az Arkangyal éjjel azonban minden várakozásomat felülmúlta.
A történet ezúttal napjainkban játszódik, Budapest utcáin. A főhősnőnk pedig minden, csak nem gyámoltalan. A magas, edzett, rövid hajú csaj maró iróniával és bizalmatlansággal szemléli környezetét, és igencsak viszket a tenyere, ha nagyszájú és erőszakos férfiakkal hozza össze a balsors. Amikor lakótársát, a cserfes és jószívű Borit - aki egy családon belül erőszak áldozatait segítő alapítványnál önkénteskedik - brutálisan megverik és megerőszakolják, főszereplőnk mindent megtesz, hogy kézre kerítse a rohadékot. Mindenki gyanús, az ügy lassan már felderíthetetlennek látszik, és akkor még nem is beszéltünk főszereplőnk kedvenc hobbijáról, amit a legnagyobb jóindulattal is csak életveszélyesként lehetne jellemezni.
Az Arkangyal éjjel cukormázmentes, nyers őszinteséggel tárja elénk, hogy milyen kegyetlenségek áldozati lehetnek a nők, legyen támadójuk egy vadidegen vagy akár a saját férjük. Hihetetlen, mégis mindennapos emberi sorsok elevenednek meg előttünk - hasonlókról pedig csak utcai pletykákból, szélsőséges esetben a híradóból értesülünk. Arról mesél, hogy milyen nehéz újra lábra (vagy neadjisten, akár csak négykézlábra) állni, ha valakit érzelmileg és fizikailag is a sárba döngölnek. Arról, hogy segítségkérés sokszor a legnehezebb dolog ezen a rohadt világon, mert a társadalmunkba olyan lebonthatatlanul beépült az áldozathibáztatás kultusza, hogy még mindig az szégyelli magát akit megvernek, megerőszakolnak, manipulálnak, fenyegetnek. A tettes pedig éveikig, vagy akár élete végéig vígan kiélheti beteges agresszióját, hiszen minden szem csukva van, minden fül süket.
Azt persze túlzás lenne mondanom, hogy a könyv főszereplője példakép lehet, hiszen érzelmi fásultsága és öntörvényűsége nem feltétlenül követendő. De igenis, ehhez a történethez ő kellett. Egy olyan nő, akinek elege van a megaláztatásból, aki felhúzza a kesztyűt és fortyogó haragját kihasználva visszaad valamicskét azoknak, akiket soha nem ér utol az igazságszolgáltatás. Persze ő sem fekete-fehér: a történet folyamán megismerjük a múltját, a traumáit és az indíttatásait, ami segít minket megérteni őt. És jó vagy nem jó, de akkor is neki szurkolunk, ha éppen olyat tesz, amely nincs éppen összhangban a magyar törvényekkel.
Az Arkangyal éjjel nem egy vidám könyv, de a főszereplő folyton dolgozó szarkazmusa azért ad rá okot, hogy néha - még ha keserűen is - felnevessen az olvasó. Egyébként nyers és őszinte, egy kis Baráth Katalin-féle izgalmas nyomozással nyakon öntve. Vigyázat: a könyv elolvasása után égető vágyat érzel majd, hogy beiratkozz egy önvédelmi tanfolyamra!