Eszem, tehát vagyok! - jelenti ki Bud Spencer már a könyv első fejezetében. Talán nincs is olyan híresség, akinek a szájából nagyobb hitelességgel hangozhatna el ez a mondat. Mindannyian emlékszünk gyermekkorunkból a Bud Spencer-Terence Hill filmekre, amelyekben az elmaradhatatlan pofozkodás mellett a nagydarab színész folyamatos éhsége is kulcsfontosságú volt. Tudjátok, hiszen hiába ad nekünk a Puffin erőt és mindent lebíró akaratot, mikor a hajó főzőfülkéjében készül a finom hagymás bab! A Nincs kettő négy nélkül egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Bud megelégeli alteregója szigorú diétáját, és Terence mellé húzza a székét a hosszú és minden jóval megrakott ebédlőasztalnál. A fagyiból pedig akkor is tornyot halmoz magának a páros, ha pisztácia nincs!
Karaktereitől elválaszthatatlan mindez, és való életben sem vetette meg soha a gasztronómiai élvezeteket Bud Spencer. Miután két életrajzi kötetével (Különben dühbe jövök, 80 év alatt a Föld körül) nagy sikereket ért el, valószínűleg nem volt kérdés számára, hogy a rajongóknak igénye van egy újabb könyvre. Összedugta hát a fejét társszerzőjével, Lorenzo de Luca-val, és megszületett az Eszem, tehát vagyok című kötet. A középpontban pedig mi más is állhatna, mint az evés öröme!
Az életrajzi kötetek után talán kicsit merész vállalkozásnak tűnik, hogy Bud Spencer történetírásra adta a fejét. Hiszen nem író ő, az önéletrajz pedig olyan műfaj, amely nem feltétlenül követeli meg az írói fantáziát - különösen, ha a szerző önmagában olyan érdekes élettörténetet tudhat maga mögött, amelyet színezés nélkül is érdemes papírra vetni. Lorenzo de Luca segítségével azonban Bud-nak sikerült egy olyan szerethető könyvet összehoznia, amely nem csak a Spencer-Hill páros rajongóinak nyújthat kellemes kikapcsolódást.
Az a jó ebben a kötetben, hogy nem akar többnek látszani annál, ami. A történet szerint Bud egy éhes éjszakán vendégül látja a világtörténelem híres gondolkodóit, és mindegyiküknek készít valami olasz finomságot (így kapunk recepteket a sztori mellé), és közben eldiskurál velük. A világot nem váltja meg, de nem is akarja: a cél a színtiszta, pillekönnyű szórakoztatás, miközben egy kicsit jobban megismerhetjük magát Bud Spencer-t. Összességében egy kellemes, kedves, sokszor megmosolyogtató olvasmányról beszélünk. Tökéletes azokra az estékre, amikor fáradtak és morcosak vagyunk, és valami egyszerű szórakozásra vágyunk. És persze, azok a finom receptek! Egyet-kettőt azokból is egészen nyugodtan ki lehet próbálni, és már attól is jobb kedvünk lehet egy kicsit.