Rendben, persze nem csak ennyi a Flex, de ezzel a három kulcsszóval már egészen szépen körül lehet írni ennek a történetnek a vázát. És igen, elsőre TÉNYLEG egy kicsit soknak tűnik: mintha a szerző álmatlan éjszakákat forgolódott volna keresztül, hogy kiizzadja magából a drogos terroristamágusok ötletét. Aztán - szerencsére - ahogy belelapozunk a Flexbe kiderül, hogy közel sem ennyire rossz a helyzet, sőt ez a három alapkő igazából nem is áll olyan messze egymástól.
A flex tulajdonképpen a világ legkeresettebb, és egyben legveszélyesebb drogja. Láttátok a Requiem egy álomért című filmet? Na ez nem olyan. A flex kikristályosított mágia, amit felszippantva az átlagember szinte bármit megtehet, amit akar. Igen ám, de a varázslatnak mindig ára van, még akkor is, ha történetesen egy gyakorlott mágus végzi - ugyanis a használata lyukat üt az univerzum rendjében, és beüt a fluxus, balszerencse formájában, hogy helyrebillentse az egyensúlyt. Hát még ha csak alkalmi drogfogyasztóról van szó. És itt bizony nem arra kell gondolni, hogy elveszítjük az iratainkat vagy idő előtt megromlik a tej a hűtőben.
Főszereplőnk, Paul Tsabo szörnyű tragédiát éli át: imádott kislánya szinte menthetetlenül összeég, miután egy meggondolatlan flexhasználót gázrobbanás formájában éri utol a fluxus. A biztosítási ügynök Paul régebben rendőrként dolgozott, és nagy sajtóvisszhangot keltett, mikor hidegre tett egy mágust - így szinte magától értendőnek tűnik, hogy most is kezébe veszi az ügyet. Főleg, hogy a biztosító minden követ megmozgat, hogy a lehető legkevésbé támogassa gyermeke felépülését….
Robert Jackson Bennett borítón található ajánló sorai, miszerint ez a könyv az urban fantasy és a Breaking Bad szerelemgyereke, és ez találó jellemzés lehet a könyvre. Még úgy is egyet kell értenem, hogy a sorozatot csak felületesen ismerem: hiszen itt is egy olyan apa a főszereplő, akinek megtört a világba vetett hite, és beteg gyermekén segíteni vágyva alámerül a drogbirodalomban. Tehát van egy nagyon hasonló alapszituációnk, más egyezést azonban nem igazán érdemes keresgélünk.
Steinmetz egy olyan világot hozott össze, amely önmaga paródiája. Nem ő az első szerző, aki a mágiát a droghoz hasonlítja - hiszen a mi kis sivár valóságunkban is úgy próbáljuk beszippantani a legkisebb varázslatos dolgokat is, mint az oxigént. A Flexben pedig a lehető legnevetségesebb dolgokra szakosodnak a tulajdonképpen boszorkányüldözés alatt álló mágusok: például mi lehetne röhejesebb annál, hogy valaki nyomtatványokat bűvöl meg a bürokrácia útvesztőiben csatangolva?
Az olvasóban keltett érzés azonban erősen kettős. Ami elsőre viccesnek hat, pár oldal után keserédessé válik. Egyértelműen ott van a sorokban az a kétségbeesett vágy, amellyel mindannyian valami szépet, valami jót, valami különlegeset keresünk, és az azzal szemben álló szigorú társadalmi normák, az emberiségre borzasztó mondón jellemző kollektív gyűlölet, amellyel mindent üldözünk és pusztítunk, ami is kicsit is más.
Maga a történet elég kalandos, világmegváltó és pofaleszakító fordulatokat, gondolatokat azonban nem kell keresünk. Összességében egy könnyen kikapcsoló műről beszélünk, amely azért odatol nekünk egy kis fricskát is, csakhogy érezzük a törődést.