Könyvkritika – Gwenda Bond: Lány a kötélen

Akár a főszereplő Jules Maroni, úgy jár kötéltáncot a szerző is ezzel a regénnyel: finoman próbál egyensúlyozni egy családi dráma, egy tini szerelem, a mágia létezésének kutatása és a cirkuszi élet bemutatása között. Gwenda Bond célja – valószínűleg – az lehetett ezzel a regénnyel, hogy egy kis színt vigyen paranormál-romantikus és disztópiás YA-regények egyre homogénebb világába, és a maga módján sikerült is ezt elérnie.

Jules egy tizenhat éves lány, aki édesapja (és példaképe, a fantasztikus tehetségű Bird Millman) nyomdokaiba szeretne lépni kötéltáncosként. Egész családja több generációra visszamenőleg cirkuszi művész volt, de mára kétségessé vált a megélhetésük – épp ezért tulajdonképpen rákényszeríti családját, hogy csatlakozzanak egy új, nagyszabású cirkuszi társulathoz,  a Cirque American-hoz. Itt azonban helyet kapott légtornászokból álló Garcia-család is, Marinoék régi ellensége. Jules hamarosan babonás fenyegetéseket kap, a tettes személye és a két család ellenségeskedésének valódi okának kiderítésében pedig a lány nem várt helyről kap segítséget: az egyik Garcia-fiútól, Remy-től. Nem tudok elmenni a tény mellett, hogy a történet milyen nyilvánvalóan építkezik William Shakespeare klasszikus drámájára, a Rómeó és Júliára. Egymásba szeret két fiatal, akik egymással viszálykodó családok gyermekei – már ez is több, mint egyértelmű utalás. Ha azonban ez nem lenne elég, még a főszereplők nevei is megegyeznek: hiszen a Julieta a Júlia spanyol megfelelője, és a történet első felében az is kiderül, Remy Garcia teljes keresztneve valójában Rómeó. Sőt, tovább megyek: Remy és Jules első találkozása is kísértetiesen emlékeztet Rómeó és Júlia első találkozására a maszkabállal és a másik valódi kilétéről mit sem sejtő, táncoló fiatalokkal. Ez persze nem feltétlenül baj, csak a könyv hangulatát, stílusát és végkimenetelét érintően idejekorán téves következtetéseket vonhat le az olvasó.

Tragédia itt is történik, de nem Shakespeare-stílusban. Ez a megrázó fejezet egyébként jót tett a történetnek, mert kicsit elvesz a tiniszerelem kölcsönözte olvadozás hangsúlyosságából. A Lány a kötélen egyik legvonzóbb tulajdonsága egyébként az, ahogyan az írónő bemutatja a cirkuszi művészek introvertált világát – egy összetartó, mégis kissé magának való és súlyos problémáktól sem mentes, nagy családként funkcionáló közösséget. A végkifejlet nem éppen a legkiszámíthatatlanabb fordulatot tartogatja az olvasó számára, hiszen minél több részletet derít ki Jules és Remy a múltból, annál jobban leszűkül a lány teljesítményét balszerencsét hozó tárgyakkal szabotálni próbáló tettes személye. A történet mégsem okoz csalódást: néha kicsit megrázó, néha kicsit romantikus, de mindenképpen érdekes regény lett a Lány a kötélen. Legfontosabb üzenete pedig az előadóművészek talán leghíresebb mottója, miszerint: the show must go on! Vagyis, akármilyen akadályokat is gördít elénk az élet, mindig van rá mód, hogy továbblépjünk.     A könyvet köszönjük az Athenaeum Kiadónak!