Könyvkritika – Hartay Csaba: Nem boci!

Emelje fel a kezét, aki szereti a teheneket! Most az emelje fel a kezét, aki úgy általánosságban szereti a magyar irodalmat! Nos, akik legalább egyszer felemelték a kezüket, azok számára mindenképp ajánlott olvasmány Hartay Csaba könyve, de a többiek se tartsák vissza magukat ettől az igen lebilincselő kötettől. Az író maga tehenész, pontosabban egy négyszáz tehénnel foglalkozó cég vezetője, ahol tizenegyezer liter tejet fejnek le naponta.

Egy ilyen munkahely különleges munkaerőt kíván, Hartay pedig nem kevés humorral, öniróniával és mélységes belenyugvással tárja elénk egy hozzá hasonló főnök mindennapi kihívásait, nem beszélve a keze alatt dolgozó nőkről és férfiakról. A könyv elbeszéléseiben magukat igen meggyőzőnek gondoló takarmányügynökök, már-már szuperhősi magasságokba emelkedő takarítók, veszett tempójú traktorosok, a tehenektől rettegő tehenészjelöltek és mindennapi „szabadságharcosok” mutatják be nekünk, milyenek egy gazdaság átlagos napjai. Szó esik a sokak számára embertelennek számító korai kelésről, az időjárás mocskos szeszélyeiről (mert ugye, ha esik az a baj, ha nem esik az a baj, inkább ne is essen, de azért mégis), a sokszor folyamatos bütykölésre szoruló gépekről, de a főnökről, mint különös állatfajról is. Akár vita is kerekedhetne arról, hogy ez a kötet reklám vagy esetleg rémisztő példa az agráriumról. Manapság sokan egyébként is lealacsonyítónak tartják, ha valaki kétkezi munkával keresi a kenyerét, de nem szabad elfeledni: néha egy irodaházban sokkal több parasztot talál az ember, mint a földeken. Hülyék pedig mindenhol vannak. A Nem boci! némely elbeszélésén lehet nevetni, sírni, sírva nevetni, ám a már említett humor és irónia sorai között azért ott bujkál a rideg valóság is seftelő, sunnyogó emberek, a pénzügyi igazságtalanság és a természet kiszámíthatatlanságának formájában. Nem egyszerű szakma egy tehenész gazdaságot fenntartani, ám a nehézségek és mindennapos küzdelmek története egy magyar író elméjén átfolyva akár maradandó nyomot is hagyhat egy puhán nyomott könyv lapjain. No meg az olvasóban is. A kötet végén található aranyköpésekre pedig nincsenek szavaim. Némelyik annyira abszurd, hogy mindenképp igaznak kell lennie.