Hirdetés

Könyvkritika – Joe Abercrombie: Half a King – Az uralkodó

|

Hirdetés

halfaking (2)
  Gettföld királyának kisebbik fia, Yarvi sokak számára csupán „félember”, hiszen egyik kézfején mindössze egy darab használható ujj van. Emiatt szinte számkivetettként éli életét, s a csata helyett inkább a tudás termeibe menekül. Épp miniszteri vizsgájának letételére készül, hogy kevéske fizikai ereje helyett elméjével szolgálja hazáját, amikor nagybátyja szörnyű hírrel érkezik hozzá: apját és bátyját meggyilkolták, s Gettföld koronája az ő fejére hullt. Yarvi szinte azonnal bosszúhadjáratba kezd, ám az első csata alkalmával azok árulják el, akikre rémálmaiban sem gondolna, s csak óriási szerencséjének köszönheti, hogy életben marad. A szerencse azonban nyomban el is hagyja, mert pár órával később fogságba esik, onnan egy rabszolga kereskedőhöz kerül, s igen hamar egy hajón találja magát, ahol evezni egy egészséges kézzel nem túl egyszerű, ám a bosszúvágy meglepő dolgokat tud kihozni az emberből. Yarvi az első pillanattól kezdve a szökést tervezi, s számára is meglepő módon a hajón nem csupán valódi önmagára, hanem barátokra is lel, így a testben és lélekben is megedződött fiú az első adandó alkalommal meglép, s társaival együtt elindul, hogy visszaszerezze trónját, majd bosszút álljon elárulóin. Természetesen a hazaút sem megy zökkenőmentesen, hol a természettel, hol régi, hol pedig újonnan szerzett ellenségekkel kerülnek szembe, ám a csapat megállíthatatlanul halad úti célja felé, ahol a rég áhított szabadság vagy a biztos halál vár rájuk. A kötet hátlapján George R. R. Martin sorai olvashatók, aki így nyilatkozott a könyvről: „Gyors, sodró történet teli árulással és bosszúval. Már az első oldalon magával ragadott és nem is eresztett többé”. Nos, lehet, hogy ez a tördelésnek köszönhető, de az első oldal azért ennyire nem drámai, az viszont tény, hogy a Half a King egy remek könyv. Nem egy ezer oldalas eposzi történetről van szó, amelyben a főszereplő végül félisteni magasságokba emelkedik, de erre nincs is szükség. A cselekmény valóban sodró lendületű: Yarvi az egyik pillanatban még csupán a kitaszított másodszülött fiú, majd hirtelen király, aztán egy csapásra rabszolga lesz belőle, hogy végül bölcs vezetőként tűnjön ki társai közül. De nem csupán a fiú, a történet minden egyes karaktere jellemfejlődésen megy keresztül, s valójában ez adja meg a regény igazi értékét. A több királyságból álló birodalmat átszövi az árulás: a sötétben megbújva gonosz emberek gonosz alkukat kötnek, hogy gonoszkodhassanak, miközben mindenki hatalmat szeretne. Minél nagyobb hatalmat, természetesen. Tény, hogy van némi Trónok harca beütése a történetnek, ám útközben szerencsére kiderül, hogy ennyiben ki is merül az egész: a Half a King tökéletesen megáll a saját lábán és remek élményt nyújt az olvasóinak. Természetesen a misztikum és az istenek sem maradnak ki: többször említik szereplőink az elfeket, akik korábban uralták a világot, ám elbízták magukat, s megpróbálták legyőzni az Egy Istent, aki a csata következtében darabokra – lényegében kisebb istenekre – szakadt, míg az elfek végleg eltűntek. Mivel e könyv a Szilánkos tenger-sorozat első kötete, talán a folytatásban majd valamivel többet kapunk az elfekről és történelmükről. Mindent összefoglalva a Half a King egy kiemelkedő fantasy, felhasználva a műfajon belül manapság egyre nagyobb tért hódító politikai csatározások és sötét alkuk hullámát. Ennek pedig az olvasó csak örülhet, hiszen egyre jobban kidolgozott cselekményeket és karaktereket kapunk, emelve az olvasás élményét, s biztosítva a könyvek jövőjét világunkban.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.