FIGYELEM! A cikkben spoiler-ekkel találkozhattok!
John Scalzi leginkább a nagysikerű Vének-háborúja sorozat révén lehet ismerős az olvasóközönség számára. A Vörösingesek című műve ismételten a science fiction regények világába repíti a könyvek szerelmeseit. Andrew Dahl zászlóst átvezénylik az Egyetemes Szövetség zászlóshajóra, a Rettenthetetlenre, s kezdetben a Xenobiológiai laborban végzett munkája és a felderítések mellett semmi különösebb dolog nem történik vele. Egy idő után azonban egyre több fura dologra lesz figyelmes: a felderítések alatt mindig halálos konfliktusba keverednek, s ezeket a kalandokat a hajó adott tisztjei állandóan túlélik, míg egy újonc vagy egy alacsony rangú katona szörnyű kínokat átélve meghal. Ám ez nem minden: a hajón régóta szolgáló emberek gyakran igyekeznek a feletteseiket elkerülni, a fizika törvényei alig-alig érvényesek, míg a logika gyakorlatilag sok esetben ismeretlen tényezőnek számít.
Az ütközetek során csak a hajó bizonyos részei sérülnek, ami pedig ennél is súlyosabb: sokszor úgy érzi, mintha nem önmagaként cselekedne vagy épp olyan információk jutnak eszébe, amelyeknek korábban biztosan nem volt birtokában, magyarázatot pedig nem talál erre a jelenségre. Amikor aggályait megosztja néhány társával egy szörnyű elmélet kezd kibontakozni: valójában "a Narratíva" irányítja az életüket, s ők maguk egy alacsony színvonalú science fiction sorozat főszereplői - amely a múltban, egy párhuzamos univerzumban íródik folyamatosan.
Sokaknak talán némi Star Trek utóérzése lehet a könyvet olvasva egészen egy pontig, amíg kiderül, hogy az író valójában mit is szeretne elérni és/vagy megmutatni a Vörösingesekkel. Maga a "vörösinges" is a Star Trek-re utal: a kifejezés olyan karaktert takar, aki bemutatkozása után rövid időn belül meghal - jelen esetben nem mindig emberbaráti módon. Az egész regényben hemzsegnek a szatirikus elemek, ez azonban felvet egy komoly kérdést: valóban felszínesség került a kötetbe vagy csupán a nagy terv részét képezik a gyenge pontok? Félreértés ne essék, a Vörösingesek egy nagyon is élvezhető mű, a Scalzi-ra jellemző humoros, iróniával túlfűtött karakterek és az akció jól beosztott adagolása itt is jelen van, de csak alapszinten. A poénok jók, de annyira azért nem ütősek, a karakterek pedig a főszereplőn kívül gyakorlatilag tucatszereplők, akik vagy pánikolnak, vagy nagyon pánikolnak.
Mindezek ellenére miért mondhatjuk azt, hogy a Vörösingesek egy jó sci-fi? Valójában az utalások és a rejtélyek folyamatos felfedése, a szatíra kibontakozása teszi azzá, ami: egy könnyed olvasmány a sci-fi, illetve a Star Trek rajongóknak, de mindenki másnak is, aki közel érzi magához a műfajt és szereti Scalzi lebilincselő stílusát.
A kötetért köszönet az Agave Könyveknek!