FIGYELEM! A cikkben spoiler-ekkel találkozhattok!
Caim, miután segített az északi királyságon még északabbra indul három barbár társaságában, hogy végre választ kapjon kérdéseire. A kérdésekre, melyeknek édesanyja eltűnése, édesapja halála és saját képességei a fő témái. A fiú útja Erebus városába vezet, ahol, mint útközben kiderül, az Árny Ura uralkodik, s a térségben lakók már hosszú évek óta nem látták a napot. Az északra vezető út maga sem alakul eseménytelenül: a társaságnak a hideg és az örökké tartósötétség mellett az Árny Urát szolgáló barbár Medve törzzsel is meggyűlik a baja.
Caim azonban rendíthetetlenül halad végzete felé, s míg az emberek legyek módjára hullanak körülötte, őt továbbra sem engedik maguktól az árnyak. Caim társaságában továbbra is jelen van a tündér Kitiara, akit csak a fiú lát és hall. A lány igyekszik mindenben segíteni Caim-nek, ám az évek alatt kettejük közt kialakuló kapcsolat miatt vívódik, s olyan választás elé kerül, ami mindkettejük életét gyökeresen megváltoztathatja.
A történet másik szálán Josephine életébe kapcsolódunk be, aki Caim segítségével felülhetett a császári trónra, s most seregei élén igyekszik megvédeni birodalmát az északi barbárok, a Medve törzs támadásaitól. A helyzetét nehezíti, hogy az ország tartományai közt fennálló konfliktust is kezelnie kell, ráadásul a hadjárat valódi célja az, hogy rátaláljon Caim-re, akinek a gyermekét hordja a szíve alatt (ezt természetesen senkinek sem vallja be, hiszen császárnőként nem feltétlenül jó indok csapatokat indítani a szerelme felkutatása végett).
Az Árnyolgyilkos-trilógia záró kötete attól függetlenül, hogy egy élvezhető, remek dark fantasy, valójában semmivel sem hoz többet, mint az első két epizód. A sorozat Az Árny fiával nem hozott lendületes kezdést, bár a regény végére azért beindult a cselekmény, míg a második rész, Az Árny csábítása már igazi csemege volt: az akciódús jelenetek és az igazi, mélysötét hangulat teljesen magával ragadta az olvasót.
Az Árny ura ezzel szemben végig ugyanazon a szinten stagnál, ami egyáltalán nem baj, hiszen így is egy lebilincselő, sodró lendületű sztorit kapunk, mégis hiányzik belőle az a plusz, ami a második részt naggyá tette. Félreértés ne essék, nem arról van, hogy Az árny ura egy rossz könyv, épp ellenkezőleg!
A főszereplőkre, Caim-re, Josephine-re, de még Kit-re is a folyamatos gyötrelmek, vívódásuk valódi énjükkel és a környezetüknek, saját világuknak való megfelelési kényszer óriási terhet ró. Mindannyian szabadulni szeretnének saját börtönükből, hogy a számukra elérhetetlen távolságban lévő boldog életet elérjék. A kötet relatíve happy end-del zárul, lényegében mindenki "megkapja a magáét" (már aki életben marad), ám Josephine személyében mégis keserédes a végkifejlet. No és persze menet közben sem kell tündérmesére számítani, sínylődik mindenki rendesen, hol többet, hol egy kicsivel még többet, ám amint említettem, a trilógia második kötetéhez képest itt néhol még mókáznak is a szereplők - persze nem túl sokat.
Összességében véve az olvasó teljesen elégedett lehet Az Árny urával, ami ugyan nem az Árnyorgyilkos-trilógia legerősebb darabja, mégis egy gyors tempójú, izgalmas dark fantasy, ami teljes megéri a lapjain töltött időt.
A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!