Könyvkritika – Michael Crichton: Jurassic Park

Michael Crichton kultregényét, amely Steven Spielberg legendás filmjének alapjául szolgált, talán senkinek sem kell bemutatni. Az 1980-as évekre a géntechnológia olyan szintre fejlődött, hogy egy külön iparággá nőtte ki magát. Ezt a hullámot lovagolta meg John Hammond, aki komoly támogatói hálózattal a háta mögött, a Costa Rica-hoz közeli Isla Nublar-on egy igen különleges állatkertet hozott létre. Erre a szigetre érkezik meg Alan Grant paleontológus, Ellie Sattler paleobotanikus és Ian Malcolm matematikus, hogy egy ellenőrzés során tanácsadóként megtekintsék az állatkertet, amelyben a már megszökött emlősök, hüllők, madarak és egyéb élőlények helyett élő dinoszauruszok jelentik a látványosságot. A látogatás során azonban egy viharnak, no meg egy becsvágyó informatikusnak köszönhetően elszabadul a pokol: a sziget áram nélkül marad, a látogatók John Hammond unokáival együtt a park területén ragadnak, ahol nem csupán a békés növényevők, hanem a vérszomjas ragadozók is szabadon járhatnak, hiszen áram nélkül az elektromos kerítés nem jelent komoly visszatartó erőt. Míg a sziget központjában mindenki azon dolgozik, hogy a rendszerek ismét helyreálljanak, addig Grant és a többiek az életükért küzdenek az idővel és egy olyan világ uralkodóival, amelyek már évmilliókkal korábban elbuktak, ám most újult erővel indulnak hódítóútjukra.

Sokan rögtön a mozifilmre asszociálnak, ha meghallják azt a két szót, hogy Jurassic Park. A könyv azonban sok dologban különbözik filmvászonra vetett változatától. Többet kapunk a géntechnológiát érintő háttértörténetből, sokkal többet a parkban történt eseményekből, s a karakterek zöme is egészen más színben tűnik fel. Csak egy példa: John Hammond a filmben egy habókos milliárdos, aki a lelke mélyén csak jót akar, míg a könyvben egy majdhogynem kattant öregember, aki erősen szenved a saját istenkomplexusától. A történet könyv formájában mindenképp kiemelkedőbb, hiszen Crichton rengeteget elmesél Isla Nublar-ról, s annak élővilágáról. Sok dolgot a karakterek „száján keresztül” mutat be, ami ijesztően realisztikussá teszi a dolgokat, hogy a ragadozó dinoszauruszok bemutatásáról már ne is beszéljünk! A velociraptorok egyszerűen hátborzongatóak a maguk intelligenciájával, míg a T-rex, nos, rádupláz a filmbeli önmagára. Ami azonban néha sok, az Ian Malcolm, aki a regény teljes hosszán át annyit magyaráz a káoszelméletről és annyi módon mondja el a park létrehozásának helytelenségét, hogy az egy ponton már-már idegesítő, de legalábbis felettébb bosszantó. Ezt azonban továbbra is ellensúlyozza, hogy a Jurassic Parkot, mint könyvet a fejezetről fejezetre fokozódó dráma és a túlélésért folytatott harc kiélesedése határozza meg. A főszereplőknek szinte az utolsó pillanatig újabb és újabb akadályokkal kell megküzdeniük, miközben még a sziget alkotóinak is rá kell döbbenniük, hogy Istent játszani nem lehet büntetlenül, hiszen bármennyire is próbálják keretek közé szorítani az életet, az utat fog törni magának az elektromos kerítések, de még a betonfalakon keresztül is. A Jurassic Park egy igazi legenda, amely olyan kultuszt teremtett maga köré, amely 1990 óta sem tűnt el – s ezen egy pillanatig sem csodálkozhatunk.