Könyvkritika - Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája

A Sivatag Lándzsájára sok mindent lehet mondani, de azt semmiképp sem, hogy tucatkönyv. A maga nyolcszáz oldalas terjedelmével (az író saját elmondása szerint a kötet nagy részét az okostelefonján pötyögte be, amire egy tanult kollégám csak a következőt tudná mondani: „Az ’oszt igen!”) sem képes hosszú időre lefoglalni az olvasót, mert a regény lényegében olvastatja magát. A sztori egy évvel Rönkösháza „ostroma” után játszódik, amikor Leesha, Rojer és Arlen a falu lakóit kiképezve visszaverik a magúrok támadását, ahelyett, hogy a helyiek a rovások mögé bújva húznának ki egy újabb éjszakát. A település a csata után felvette a Szabadítóháza nevet, Arlen-t pedig a legendás Szabadítóként tisztelik, a férfi azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy megszabaduljon a hős szerepétől.

Mindeközben egy másik szálon megismerhetjük a kráziai Ahmann asu Hoshkamin am’Jardir am’Kaji-t, akinek lényegében köszönhető, hogy Arlen rovásokat tetovált a teste majd minden pontjára és végleg elvesztette a bizalmát másokban. Jardir Kráziában, a Sivatag Lándzsájában kiáltja ki magát Szabadítónak, s átveszi a birodalom irányítását, majd elindul a déli sivatagból északra, hogy meghódítva az ottani területeket seregébe olvassza az ottani embereket, s felvegye a harcot a démonokkal. Hatalmát Kaji lándzsájának köszönheti, amit erőszakkal vett el Arlen-től. Kaji háromezer-ötszáz évvel korábban egyesítette az embereket, s első Szabadítóként akkor elűzte a magúrokat, Jardir pedig szintén ezzel a céllal indul el hódító útjára. Jardir-t és Arlen-t akaratlanul is egymás felé taszítja a sors, s miután mindkettejüket megtámadja egy démonherceg kénytelenek lesznek felismerni, hogy ha nem lépnek idejében, akkor az egész emberiségre pusztulás vár. A módszereik és szándékaik azonban nem feltétlenül egyeznek, s a régi konfliktusukról egyikük sem feledkezett meg. A sorozat első részének, A Rovásembernek az egyik gyengéje Arlen legyőzhetetlen harcossá válása volt. Értem én, hogy meg kellett mutatnunk, szociálisan mennyire kártékony lehet az emberre, ha bosszúvágytól fűtve elzárja magát mindenkitől, de Brett ezt egy kicsit túlzásba vitte. A Sivatag Lándzsája viszont megmutatja nekünk, hogy az ifjú harcos mennyire mélyre is zuhant valójában és hogy az ember lelkét a szó szoros értelmében megmentheti, ha van kibe kapaszkodnia. A főhőseink eleinte épp az ellenkezőjét hozzák A Rovásemberben mutatott önmaguknak: erős és határozott vezetőkké válnak, akikről azonban csakhamar kiderül, hogy a magúrokon kívül a saját belső démonaikkal is meg kell küzdeniük. Leesha és Rojer is több rivaldafényt kap és jobban megismerhetjük őket, ám a Démon-ciklus második kötetének kettes számú főszereplője vitathatatlanul Jardir. A férfi Arlen-nel szemben nem utasítja el a Szabadító megnevezést, s míg a fiú elzárkózik a nyilvánosságtól és az emberek vezetésétől, addig a kráziai harcos szó szerint világuralomra tör. Na meg Leesha szoknyájára is, de ezt ne spoilerezzük túl! A Rovásemberben Arlen szemszögéből nézhettük végig, ahogy Kráziában Jardir-ral először vértestvérek, majd halálos ellenségek lesznek, a sorozat második részében pedig a hadúr szemén keresztül éljük át újra az eseményeket, az érzékenyebb lelkű olvasók pedig mind elmorzsolhatnak pár könnycseppet, hiszen ami történt, mindkettejüknek fájt. Nagyon fájt. Őszintén szólva az elején nehezemre esett Jardir történetét végigkövetni, hiszen a sorozat előző kötetének befejezése után inkább Arlen-ék érdekeltek jobban, ám mire átváltottunk a három megmentőre, addigra egészen átértékeltem a kráziai cselekményszálat. A Sivatag Lándzsája, bár bővelkedik akcióban, több ponton mégis kissé vontatott, mintha az író gondoskodott volna róla, hogy időnként legyen alkalmunk kicsit megpihenni és elidőzni ebben a rovásokkal átszőtt, démonok gyötörte világban. Ez az epizód egy kicsivel több politikát is ad nekünk, formát ölt Angiers és Miln, a két szomszédos birodalom konfliktusa, miközben ott lebeg felettük a kérdés: képesek-e félretenni ellentéteiket, hogy megmenekülhessenek a magúrok hordáitól? A válaszra természetesen még várnunk kell, azt azonban kijelenthetjük, hogy a Démon-ciklus második része is igen meggyőzőre sikerült. Brett jórészt a bevált receptet követte, ami ugyan meghozta az eredményt, ám épp ezért akad még kihozni való a sztoriból, az általa hozzákevert pluszt látva pedig nagy eséllyel nem kell majd csalódnunk.