Az emberiség maradékát a föld alá terelik, miközben a kiváltságos kevesek - az új elit - hatalmas parkosított birtokokra osztják a világot. A háború után tizenöt évvel is azt a sok munkával és profi szervezéssel járó illúziót tartják fenn, hogy a felszín életveszélyes és még mindig tart az atomháború. Félrevezető híradórészletekkel, a nyugati állam hamis vezetőjével, vagyis a Talbot Yancy nevű robotnak írt hamis beszédekkel, illetve hamisított filmekkel tartják hipnózis alatt a "tartálylakókat". Beszédírásra specializálódott ötletemberek gyártják futószalagon a már két év után befejeződött háború szóbeli díszleteit.
Azonban az egyik tartály vezetője arra kényszerül, hogy a felszínre merészkedjen - miközben az elit köreiben is felbukkan egy fiatal, tehetséges beszédíró, kirobbantva egyre élesebb hatalmi harcokat. A világméretű csalás csúcsán álló Stanton Brose bizarr karakterén egyre jobban elhatalmasodik a pánik. Hatalomféltése maximumán sem tudtam eldönteni azonban egyértelműen, hogy az újonnan érkező jelöltek az ő helyére kerülve mennyire akarnak hatékonyan működni a borzasztó egyenlőtlenségek csökkentésében.
Az író nyitva hagyta a regényt (mint megtudtam, nem ez az egyetlen ilyen műve), számomra túlságosan is, ilyen sok megválaszolatlan kérdéssel kicsit úgy éreztem, magamra hagyott, ráadásul a könyv közepén. Természetesen a legvalószínűbb életpályákat vagy más szóval kényszerpályákat el tudtam képzelni a regény szereplőinek, azonban lehetőség szerint mégis inkább az alkotóra hagytam volna ezt a feladatot.
Összefoglalásul azt tudom mondani, vagyis írni, hogy erősen ajánlott a társadalmi problémákkal, a demagóg médiával szemben kritikus egyéneknek. Ezzel a könyvvel egy örök érvényű problémát tárt elénk az író - azért problémát, mert sajnos a felsoroltak végleges megoldását várni igencsak utópisztikus, felettébb álomszerű lenne.
Szabad legyen gondolni ilyenkor Orwell Állatfarmjára: "Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél."