A regény előzménye az Én, Livia, amely a címben szereplő hölgy gyerekkora és a Római Birodalom császári feleségévé válás közötti időszakot öleli fel. Phyllis T. Smith e művének köszönhetően a birodalom aranykorát alternatív nézőpontból ismerhetjük meg: Livia Drusillát helyezi központi szerepbe, akit történelmi szerzők előszeretettel ábrázolnak vérengző gyilkosként. Azonban épp ez a sztereotípia ösztönözte az írót az alapos kutatómunkára, melynek során megpróbálta Livia személyét valósághűen ábrázolni, ám a hiányos források mellett nem volt könnyű dolga, hiszen a római történetírókat a nők és gyerekek sorsa hidegen hagyta, illetve gyanakvással tekintettek azokra a nőkre, akik politikai befolyásra tettek szert.
A regény egyik fő motívuma az előre kijelölt szerepek felvállalása saját vágyaik rovására - ez a főszereplő Livia életén is nyomot hagy, illetve a másik két hölgy, Szeléné és Julia sem mentesül az utasítások alól. Tulajdonképpen a három szereplő háromféleképpen küzd meg ezzel -Livia, kötelességség tudó feleségként, politikai szereplőként jelenik meg, viszont a belső vívódás az ő életében is nagy szerepet kap, habár a külvilágnak ebből nem mutat semmit. Az ő szemszögéből az uralkodó döntései is más színezetet kapnak.
Julia, a császár lánya rajongással tekint apjára, egészen addig, amíg az évek tapasztalatai meg nem mutatják neki a birodalom mindenhatóságát, amin mit sem változtat, hogy a leghatalmasabb gyermekéről van szó. Az előre elrendezett házasságai sikertelenek, e felől érzett frusztrációját nagyban növeli, hogy apja rosszallóan tekint az élvhajhász, csapodár életmódjára, melyet időközben egyetlen örömforrásának tekintett. Értelmezhető még családtagja iránt érzett harag és csalódottság formába öntéseként is, gyermeki lázadásként az adott életmód.
Szeléné az egyik leghálátlanabb feladatot kapja: szülei gyilkosai megkímélvén életét, a mindennapjai részévé váltak. Élete során folyamatosan jelen van a legyőzhetetlennek vélt dilemma: bosszút álljon a múltban megtörtént szörnyűségekért, vagy megfogadván anyja tanácsát arra vonatkozóan, hogy maradjon életben és fogadjon hűséget elnyomóinak. Több kísértés, több alkalom is adódna a bosszúra - viszont Szeléné ennek ellenére úgy dönt, hogy a jelenleg kialakított élet, mely a császár kegyelméből építkezett, többet ér számára, mint az esetleges polgárháborúval járó vérontás - még akkor is, ha a jóvátehetetlen és elhalványíthatatlan gyilkosságok alapos indokot adnának számára.
A könyv felsorakoztat olyan kényszerhelyzeteket, melyekben tisztán jó és rossz döntés nincs, a szereplők választásaik során - bármi is legyen az - döbbenetes lemondásokkal, kompromisszumokkal és szükséges rosszal találkoznak. Tipikusan nincs jó és rossz ember, nem hősökről szól, olvasáskor egyszer sem gondoltam a boldog, vagy meseszerűen szép végkifejlet esélyére. Árnyalt karaktereket és a fekete fehér dolgok hiányát láttam, sok elfojtással, kompromisszummal, több nézőpontból, meglehetősen komplex kapcsolati hálóval.
Ajánlom elsősorban azoknak, akik szeretik a történelmi regényeket, illetve azoknak, akik a fent felsorolt nincs jó és rossz döntés típusú élethelyzettel - még ha nem is birodalmi szinten -már találkoztak.
Azt hiszem, sokan vagyunk!