Hirdetés

Könyvkritika - Robert Jackson Bennett: Horzsolások

|

Hirdetés

Mona Bright, az egykori zsaru igen sanyarú gyermekkorát követően, felnőttként sem élhette a hercegnők vagy akár a normális emberek életét. Még csupán kislány volt, amikor édesanyja öngyilkos lett, az édesapjától pedig amint lehetett elmenekült. Rendőrként ugyan megtalálta élete párját, ám nyolc hónapos terhes volt, amikor egy autóbalesetben elvesztette a gyermeket, s ez a tragédia a házasságát is tönkretette. Felhagyott munkájával, s keresztben-hosszában bejárta Amerikát, míg egy napon értesült édesapja haláláról. A férfi nem hagyott túl sok dolgot a nőre, ám kiderül, hogy anyja után örökölt egy házat, aminek az átvételére a végrendelet szerint tizenegy napja maradt. A ház az új-mexikói Winkben található, s az első nehézséget az okozza, hogy egyetlen térképen sem bukkan rá a kisvárosra. Mona ugyan legyűri ezt az akadályt, ám a várostól csak az ott lakók különösebbek, akik elég furán viselkednek, ráadásul Mona épp egy rejtélyes gyilkosságot követően érkezik meg Winkbe. Az idilli kisvárosról hamar kiderül, hogy a látszat ellenére az éjszakánál is sötétebb dolgok bújnak meg a háttérben. Már az is meglepte a nőt, hogy a megtört, zavart elméjű, depresszióra hajlamos édesanyja sohasem említette, hogy korábban ebben a városban egy egészen más, talán boldog életet élt, amiben Monának sohasem lehetett része.

Horzsolasok01
Wink egy laboratórium köré épült még a hetvenes évek tájékán, ami egy hatalmas, a várost kis híján elpusztító vihar óta elhagyatottan áll, a városlakók pedig feltűnően hallgatagok az intézményt illetően. Mona hamarosan rádöbben, hogy a helyiek közül sokan nem azok, akiknek kiadják magukat, s a laborban egy félresikerült kísérlet nyomán horzsolás keletkezett az univerzumunk határán. Ezen a résen keresztül pedig olyan lények özönlötték el Winket, amelyeket sokan a legszörnyűbb álmaikban sem kívánnának látni. A városiak egy egyezség révén békében élnek ezekkel a lényekkel, de vajon mi köze Mona édesanyjának magához a laborhoz és az ottani kutatásokhoz, s vajon kibírja-e Mona horzsolásoktól egyébként is túl sűrűn borított lelke az igazságot? A Shirley Jackson- és Edgar-díjas, valamint Philip K. Dick-különdíjas Robert Jackson Bennett igen meggyőzően ötvözte a thriller és a fantasy elemeit a Horzsolásokban. A könyv fülszövegén egy idézet is áll a Library Journal-tól, amely szerint a kötet „Stephen King és Neil Gaiman rajongóinak tökéletes választás”, ezzel az állítással pedig nem nagyon lehet vitatkozni. Hátborzongató titkok és rettegés táplálta sötét alkuk szövik át Wink városát, s ebbe a légkörbe csöppen bele Mona, aki csupán arra vágyik, hogy többet megtudhasson rég elhunyt édesanyjáról. A kisváros azonban magába szippantja, s egyre több információ birtokába jut, amelyeknek valójában örül is, meg nem is. Voltak pillanatok, amikor este, olvasás közben nem szívesen mentem ki a sötét konyhába egy pohár vízért, mert a winkbeli éjszakák nem keltik a legvidámabb benyomást az emberre. Ugyanakkor a regény fantasy oldala is lenyűgöző: a párhuzamos univerzumból beszivárgó, emberfeletti képességekkel rendelkező, Winkben letelepedő lények története valóban hajaz Gaiman munkásságára, ám azt azért nem mondanám, hogy Bennett tőle koppintotta a saját történetét. A Horzsolások jóformán egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét, olyan finoman és jól adagolva kapjuk meg az információmorzsákat, hogy lassan kialakul a késztetés a szünet nélküli olvasásra. A főbb karakterek körül folyamatosan ott lengedez a bizalmatlanság szele, érezhetően kevesebbet árulnak el magukról a teljes igazságnál, s talán ez a kötet igazi ereje: a gyakran hátborzongató, misztikus események és a látszólagos idill mögött megbújó szörnyű titkok odaláncolják az ember figyelmét és kíváncsiságát a regény minden egyes oldalához.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.