Mégis kinek másnak jutna eszébe a Marsra helyezni a trójai háborút, mint Dan Simmonsnak? És milyen jó, hogy eszébe jutott! Az Ílionnal már egy adott nekünk egy hatalmas sci-fit - terjedelmét és tartalmát tekintve is - a történet azonban még nem ért véget, az Olümposszal folytatódott.
Rettenetesen nehéz átfogóan beszélni erről a könyvről. Nagyon sok szereplőnk van, mindegyik jól felépített külön személyiséggel, más háttérrel és más motivációkkal. Ráadásul mindegyikük a legkülönbözőbb érzelmeket váltják ki az olvasóból: van kit szeretni, van kit gyűlölni, van kivel együtt érezni, és még így is elmondhatjuk, hogy senki sem fekete-fehér. Hatalmas a szereplőgárda, és bár nehéz befogadni ezt a rengeteg és különleges karaktert, eseményt és motivációt, mégis érdemes megpróbálkozni vele, mert olyan élményt ad, amely párját ritkítja.
Azt azonban semmiképpen nem javaslom, hogy az első kötet ismerete nélkül vágjuk bele az Olümposz történetébe, hiszen annyira szorosan összefügg a két a rész, hogy kihagyhatatlan az Ílion eseményeinek ismerete ahhoz, hogy érteni és élvezni tudjuk a könyvet. Sőt: még ha olvastuk is az első részt, a második előtt egy újraolvasást is javasolnék. Bár Simmons úgy írta meg a kötetet, hogy a fontosabb elemeket összefoglalja az olvasónak, mégis azt mondom, hogy csak akkor lehet igazán teljes az élmény, ha közvetlenül egymás után olvassuk a két kötetet. Tudom, ez nagy kihívás lehet, hiszen mindkét rész nagyon hosszúra sikeredett - mégis arra bíztatok mindenkit, hogy ez ne riassza el. Ha igazán jó egy könyv - márpedig ez az - akkor akármilyen vaskosra is sikeredett, szeretni fogjuk. Persze be kell vallanom, hogy nekem se egy pár órás könnyű esti olvasmány volt az Olümposz. Nagyon hosszú, és nem lehet rá csak félig odakoncentrálni, de akármeddig is tartott elolvasni, megérte.
Néha az ember kezébe kerülnek olyan könyvek, hogy olvasás közben megállunk azon gondolkodni: vajon micsoda hatalmas képzelőerő kell ahhoz, hogy egy ilyen történetet kitaláljon valaki? Milyen színes és részletes univerzumok élnek és pulzálnak életre kelésre várva annak az írónak a fejében, aki mindezt papírra vetette? Na, az Olümposz pont ilyen. Személy szerint én nagyra becsülöm, amikor érezhetően hatalmas meló van egy regényben - és miben van, ha nem ebben?
Sci-fi rajongóknak kötelező olvasmány!