Könyvkritika - Sára Júlia: Grafit Márta és a kaktuszok

Mégis miféle cím ez?  - jutott eszembe a kissé butuska gondolat, amikor először a kezembe vettem ezt a regényt. Olyan, mintha valamilyen régi, szocialista rajzfilm címe lenne, vagy egy feltörekvő női punk banda első lemezszerződés előtti neve. Valahogy azért (na jó, elolvastam a fülszöveget) sejtettem, hogy nem lesz ez egy ennyire egyszerű történet - és valóban nem volt az. Olyannyira nem egyszerű, hogy kissé Dekameron-szerű a felépítése: a főszereplő mellett számos más karakter életébe látunk bele egy-egy fejezetnek köszönhetően. Mindezt pedig úgy, hogy ha nem is lázas, de mindenképpen hőemelkedéses látomás érzését kelti az olvasóban. Egy olyan valóságot tár elénk, amely tökéletesen eltalált kis részleteitől lett eleven - a gyönyörű fogalmazásmódtól pedig mégis kicsit színesebb annál, akár egy nagyon igazinak tűnő álom egy fáradt éjszakán.

Fő- és címszereplőnk, Grafit Márta három kaktuszt kap ötvenkettedik születésnapjára. A növényeket véletlenül elhagyja, ekkor pedig  szörnyű tünetet fedez fel magán: mindent fekete-fehérben lát. Eltűnnek az életéből a színek, de még ennél is ijesztőbb, hogy ez csak egy újabb dolog, ami eltűnt számára a szerelem, a fiatalság, az életkedv és a vidámság után. Grafit Márta mindannyiunk legnagyobb félelmének megtestesítője, pedig karaktere nem is olyan ritka is szokatlan, mint amilyennek egy ideális világban lennie kellene. Hiszen mitől is félünk mind olyan nagyon? A sivár, elvesztegetett élettől. Attól, hogy egy nap idegen lesz számunkra az az ember, aki egykor a világot jelentette. Rettegünk, hogy elmentek mellettünk a lehetőségek, amíg mi kényelmesen belesüppedtünk a robotszerűen végzett munka, a televízió harsány villogásának bámulása és a félig álmatlanul töltött éjszakák váltakozásába. Jó lenne azt hinni, hogy kevesen esnek bele ebbe a csapdába, pedig túlságosan is sokan vannak ahhoz, hogy egyedi esetként tüntethessük fel Grafit Mártát. A nőnek rá kell ébrednie, hogy sivár élete miatt a saját lelke is tovaszállt - méghozzá egyenesen az elhagyott kaktuszokba. Grafit Márta pedig mindent megtesz, hogy visszaszerezze. Ettől különbözik Grafit Márta a legtöbb hasonló sorsa jutott embertől - és nem, most nem a lélek szószerinti kirándulgatásáról beszélek. Hanem arról, hogy ez a szereplő képes volt felismerni, miért boldogtalan, és képes volt a maga módján tenni ellene. Ez pedig olyan dolog, amelyet mindnyájunknak magunkévá kellene tenni. Hajrá, Grafit Márták! Szerezzétek vissza a lelketeket!   A könyvért köszönet a Kossuth Kiadói Csoportnak!