Könyvkritika – Sára Júlia: Mamiko nappalai

Mamikonak,  a nyugdíjas óvónőnek fizetnek az emberek, hogy velük töltse az éjszakát. Ez a szolgáltatás azonban nem szexuális jellegű (legalábbis nem annak szánja): Mamiko nem ébren tartja, hanem elaltatja őket. Ez a könyv a magány regénye. Magányosak az éjszakák és magányosak Mamiko ügyfelei: kimondva-kimondatlanul szinte mindegyikük éjszakát a kínzó egyedüllét teszi álmatlanná. Mamiko megtanulta az óvodában, hogyan ringassa álomba délutánként a kicsiket, és tulajdonképpen ez a módszer a felnőtteknél sem különbözik sokban.

Az enyhet adó álmot a biztonság hozza el, amit Mamiko kerek anya-testének melege ad. A hallgatása, amellyel titkokat bíznak rá – olyan dolgokat, melyeket az ügyfelek senkinek sem tudnak, vagy akarnak elmondani, és az éjszaka leple alatt kínozzák őket a legjobban. Van, akinek a szeretet illúzióját keltő ölelés és cirógatás kell, és van, akinek csak egy másik ember jelenléte. Valaki, akinek köszönhetően nem egyedül sírnak a puha párnák között. Több különböző embert megismerünk Mamiko ügyfelei között, és vannak köztük egészen bizarr, fura, sőt ijesztő szerzetek is. Belelátunk az életükbe, skiccet kapunk a személyiségükről – közben pedig magát Mamikót is egyre jobban megismerjük. Elgondolkodtató, tanulságos történet ez – vagyis inkább, történetek. Nem egy vidám regény– sőt, egyenesen nyomasztó. Végig érezzük, hogy ez így nem lesz jó, ez így veszélyes, sokan szenvednek és még többek fognak, hogyha valaki ennek nem vet végre véget. Túl sok a magány, a kétségbeesett egyedüllét és a szeretet nélküli, unalmas élet pedig óvatlanná teszi az embert. A végkifejlet is ezt igazolja, az olvasót pedig egy kis bizonytalanságban hagyja: elkerülhetetlen dolgok következtek be, egyesek megbűnhődtek, egyesek talán rátaláltak végre a boldogságra. Talán. Mint ahogy a valóságban, itt sem tudhatjuk biztosan.   A könyvért köszönet a Kossuth Kiadói Csoportnak!