A legdöbbenetesebb felfedezés talán az, hogy a Borzalmak városa Stephen King-nek csupán a második könyve. Persze, első regényével, a Carrie-vel már jócskán bizonyította, hogy ért a horrorhoz és érti annak pszichológiáját, de ugye első remekmű akár véletlenül is összejöhet, egy másodikra már kevesebb az esély (oké, ezt az első megállapítást kezeljétek óvatosan). A Borzalmak városa pedig sok tekintetben remekmű, még ha ezzel a jelzővel dobálózni a legendás író esetében már szinte ordas nagy közhelynek számít.
Az eredetileg 1975-ben kiadott regény az első volt a tipizált King-regények sorában: traumatizált gyermekkorból fakadó felnőttkori frusztráltság (a Carrie közben maga volt a gyermekkori trauma), egy író, aki próbál kitörni saját maga skatulyájából és a fantasztikus elemek szőtte horrortextúra, melynek igazi, hús-vér karakterek alkották a táptalaját.
A történet egy ponyvaíróról, Ben Mears-ről szól, aki visszatér szülővárosába, Jerusalem's Lot-ba, hogy ott írja meg legújabb regényét, amellyel nem kis részben saját gyermekkori traumáját dolgozná fel. Ahogy az Isten háta mögötti (King-nél gyakorta előfordul ez) városban tengeti napjait, úgy kezdi el felfedni valódi arcát a közösség és az, hogy milyen erők is fortyognak valójában a felszín alatt. A kisvárosba ugyanis egy titokzatos, Barlow nevezetű alak vetette meg a lábát, aki lassan, de biztosan válik a gonosz sötétlő metaforájává.
King-nél a legfőbb inspirációt Bram Stoker Drakulája jelentette és ez a tény egyben irányt is mutat abban, hogy milyen rémekre is lehet számítani. A Borzalmak városa ugyanis egy vámpírregény, amelyben felkerülnek a palettára a jól ismert motívumok (karó a szívbe, ezüst, napfénytől való félelem, satöbbi), ám ugye jelen tárgyalt regény írójánál nagyon fontos a körítés, a történetmesélés hogyanja. A több, mint hatszáz oldalra rugó terjedelemmel bíró könyv legnagyobb erőssége az, hogy nem siet sehová és örömmel elmerül a részletekben, az pedig hogy ez a részletekben történő elmerülés nem válik dagályossá és unalmassá, külön öröm. King nem fogja vissza magát, Jerusalem's Lot legtöbb lakosáról van mesélnivalója, mindenkiről mond valamit, mindenkit ismer, teszi ezt könnyed, de mégis informatív stílusban úgy, hogy nem érzed feleslegesnek vagy mellébeszélésnek ezt a sok sztorizást. Látszólagos játszi könnyedséggel festi fel a kisváros lakóinak mindennapjait és vázolja fel ezt az élő-lélegző közeget és teszi úgy, hogy a legtöbb karakter tényleg érdekessé, izgalmassá avanzsálódik - legyen szó akár a helyi tanárról, aki jó barátságba elegyedik Bennel, vagy akár hősünk újdonsült barátnőjének aggodalmaskodó szüleiről. Mindezek segítségül szolgálnak ahhoz, hogy egy tiszta, hiteles képet kapjunk arról, hogyan működik egy kisváros, illetve hogyan képes megfertőzni saját magát egy ilyen közösség azáltal, hogy be van zárva saját magába. A titkok, elhallgatások panorámája tárul elénk ebben a regényben vérfagyasztó érzékletességgel.
Ahogy a legjobb horrortörténetekben megszokhattuk, a Borzalmak városa sem elsősorban a természetfeletti elemek miatt olyan félelmetes, hanem amiatt, ahogyan ezek az elemek a hús-vér karaktereken lecsapódnak. Közel sem a vámpírok az egyetlen félnivaló ebben a regényben, hanem az ember, valamint az emberben lakozó sötétség maga, amelynek előbukkanására csupán ráerősít Drakula mítoszának citálása. Ahogyan később a Ragyogás is leginkább azért volt olyan ijesztő, mert az alkoholizmus sors- és lélekromboló hatásairól mesélt, úgy ez is inkább azért válik dermesztővé, mert a gyermekkori traumákkal, félelmekkel néz szembe benne a főszereplő (valamint egy tucatnyi másikat szerez egy másik karakter, amivel majd neki ugyanúgy szembe kell néznie később). Hogy történetesen közben vámpírokkal is hadakoznia kell? Szinte mellékes, ha lehetek ennyire arcátlan.
King regénye tehát minden tekintetben egy lebilincselő olvasmány, amely a legtöbb részletre figyelmet fordító stílusával, borzongató pillanataival, sodró történetmesélésével ugyanúgy megragad, mint a lelki traumák, nyavalyák tűpontos ábrázolásával. Tipikusan az a fajta könyv, amire azt mondom: egész egyszerűen öröm volt minden egyes betűjét olvasni. Köszönöm, Mr. King.
A könyvet a Szukits Kiadótól kaptuk, köszönjük!