Stephenie Meyer. Az írónő, aki nincs annyira jó, mint amennyire szeretik, de azért annál jobb, mint amennyire utálják. Az írónő, akinek még Stephen King is beszólt, és akit leschmittpálozott E. L. James. Aki megteremtette a világ legnagyobb vámpíros guilty plesurejét, az Alkonyatot, amely több mint tíz éve (igen, ilyen öregek vagyunk) alkot közösségeket - legyen azoknak alapja a csillogó vérszívók imádata vagy gyűlölete. És valljuk be, mindkét táborban rengetegen vannak.
Azonban akármelyik táborról is beszélünk, mindkettő már alig várta, hogy megjelenjen A vegyész , hiszen az írónő a 2008-as A burok óta nem jelentkezett új regénnyel (ha csak nem számítjuk az Alkonyat nemcserélős átiratát, de szerintem azt inkább tényleg ne vegyük újdonságnak). A rajongók természetesen azért, mert kíváncsiak voltak, hogy mivel rukkol elő Meyer - az utálók pedig, hogy jóízűen szétcincálhassák a művet.
Az Alkonyat a legtöbb támadást többek között azért kapta, mert Bella Swan az egyik legpasszívabb női főszereplő a YA-irodalomban: amolyan személyiség nélküli megmentésre váró hercegkisasszony kisvárosi szomszédlány álruhában. Úgy tűnik azonban, mintha Meyer hallgatott volna a kritikákra: A vegyész főhőse ugyanis minden, csak nem gyámoltalan.
A címszereplő "vegyész" több névre is hallgat - eredetileg Juliana, de talán a leggyakrabban Alex. A nő egy titkos kormányzati szervnél érdemelte ki a becenevét, ahol kollégájával olyan borzalmas fájdalmakat kiváltó vegyi anyagokat fejlesztettek ki és alkalmaztak, amelyeknek többnyire vallatásoknál látták hasznát. A szervezet azonban paranoiás, és egy idő után el akarja tenni láb alól a doktornőt, nehogy eljárjon a szája. Juliana/Alex azonban túléli a támadást, és onnantól kezdve mindennapos menekülés lesz az élete. A nő a "többet ésszel, mint erővel" iskolapéldájaként az egyik legveszélyesebb emberré válik: olyan védekezési mechanizmust fejleszt ki, amellyel igencsak megnehezíti a rá vadászók dolgát. Történetünk kezdetekor éppen 3-0 arányban áll nyerésre a ki-öl-meg-kit játékban. Erre a karakterre tényleg mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy passzív: nem hagyja magát kivonni a forgalomból, igazi túlélő.
Persze a folyamatos veszély kimeríti az ember idegrendszerét, így amikor lehetőséget lát rá, hogy kiválthassa magának a nyugodt életet, azonnal élni próbál vele. Természetesen a rá jellemző óvatossággal, amelyet nagyon jól is tesz, hiszen hamarosan rá kell jönnie, hogy sokkal nagyobb veszélybe került, mint eddig bármikor.
Legalább ugyanilyen hirtelenséggel tör be a sztoriba az elmaradhatatlan szerelmi szál, mert bár Meyer ennél a könyvnél szakított a fanatasy és sci-fi elemekkel, azért önmagát mégsem tagadta meg. Hiszen akik tőle olvasnak, azok elvárnak némi romantikát, ő pedig meg is adja nekik, a rá jellemző villámcsapás módszerrel. A szerelem néha megakasztja az egyébként pörgős, olvasmányos történetet - néha kicsit tudathasadásos lesz tőle a regény, mintha maga az írónő sem tudta volna eldönteni, hogy a thriller, vagy a romantikus vonalat szeretné-e inkább erősíteni. De mindent összevetve, A vegyész egy élvezhető, könnyű kikapcsolódást ígérő olvasmány lett, amelynek olvasásába azok is bátran belevághatnak, akiket a hideg ráz az Alkonyat-féle vámpírrománctól.