Ha az Easy valóban egy kis könnyű olvasmány volt, akkor a folytatásnak szánt Breakable is valóban törékeny, mert nem győzök azon bosszankodni, hogy egy tulajdonképpen gyengébbre sikerült helyett milyen játszi könnyedséggel lehetett volna ez egy mérföldekkel jobb regény. Nem akarok megijeszteni senkit: a célközönség, vagyis a romantikus sztorikra vágyó fiatal lányok-fiúk, illetve mindazok, akik csak ki szeretnék kapcsolni az agyukat és pihenni egy kicsit, valószínűleg nem fognak csalódni a második részben.
Viszont én egyrészt már riasztó gyorsasággal kezdek kiöregedni a műfajból, másrészt nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az írónő csak egy fél könyvet írt meg, és azt egészként próbálta eladni az olvasóinak.
Az első részben megismertük Lucas Landon Maxfield-et, akivel a főszereplő lányka, Jacqueline szerelembe esett - a Breakable az ő történetét hivatott elmesélni. Az első részben kiderült, hogy a fiút gyermekkorában milyen súlyos trauma érte, ennek a továbbgondolása, kifejtése pedig nem volt rossz ötlet az írónőtől. A kiskamasz, majd egyre idősebb Lucas története, az eltávolodása az apjától, az őt ért tragédia feldolgozásának folyamata és annak hatása az életére egy szerethető történet, amely segít könnyen befogadni az olvasónak egy komoly, súlyos témát.
De! Itt jön a nagybetűs De, amely felemás érzéseket kelthet az emberben. Ugyanis ezzel párhuzamosan újra megkapjuk ugyanazt, amelyet már egyszer elolvastunk az első részben. Most egy másik szálon Jacqueline helyett Lucas szemszögéből követhetjük végig az Easy eseményeit, ami… hát, teljesen felesleges. Tudtuk-e, hogy a fiú miért úgy viselkedett az első könyvben, ahogy? Igen. Tudtuk-e, hogyan alakult ki a kapcsolata a főhősnővel? Igen. Tudtuk-e, hogy milyen fázisokon ment keresztül kettejük viszonya? Igen. Akkor meg? Ez az ellenkező szemszögből végigkövetett történetszál igazság szerint nem sok mindent ad hozzá a regényhez. Talán érdekes lehet azoknak az olvasóknak, akik rajongásig imádják az első kötetet, de egyébként csak bosszantóan késlelteti a múltban játszódó szálat, amely valóban érdekelheti az olvasót.
Nem rossz könyv ez, de sokkal-sokkal-sokkal élvezhetőbb lett volna, ha az írónő nem erőlteti bele még egyszer a már megírt jeleneteket. Olyan érzésem volt, mintha ezzel csak a megírt karakterszámot akarta volna megduplázni, hogy hellyel-közel egy azonos hosszúságú folytatás jöjjön ki a nyomdából. Jelen esetben azonban a "kevesebb néha több" aranyszabály érvényesül, és az ismételt töltelékjelenetekkel csak az elvesztegetett lehetőségeket növeli a regény. Ez pedig bosszantó, mert leredukálja egy egyénként élvezhető könyv minőségét.
Összességében olyan olvasóknak ajánlom, akik már megszerették az írónőt és karaktereit a könyvsorozat első részében, így nem zavarja őket, ha most több fejezetet újra megkap egy másik szereplő szemszögéből.