Minden jó véget ér egyszer, így elérkezett az utolsó kötethez Urbánszki László Anno Domini-sorozata is. Az első, a Vérszagra gyűl című részben megismerhettük a tatárjárás sújtotta Benefalvát és azoknak lakóit, a továbbiakban pedig velük tarthattunk az új kalandokban és csatákban, miközben IV. Béla király irányítja az országot.
1241-től időközben eljutottunk 1246-ig, a beneiek pedig számtalan kalandon vettek részt, és bizony sokszor úgy tűnt, hogy otthagyják a fogukat. A Nyugat urában IV. Béla és Harcias Frigyes osztrák herceg érdekei ütköznek - főleg mikor utóbbi a megállapodást felrúgva Vladislav őrgróf helyett II. Frigyes német-római császárhoz akarja feleségül adni lányát, Gertrúdot. És itt jönnek ismét képbe a beneiek! Már korábban is bebizonyították, hogy ha úgy akarják, ügyesen tudnak inkognitóban maradni, így a szervinenssé vált Levente azt az utasítást kapja a magyar királytól, hogy titokban próbálja megakadályozni Gertrúd és a császár frigyének létrejöttét. Régi kedvenceink tehát újabb komoly, az ország sorsát is eldönthető feladatot kapnak, küldetésük teljesítése pedig könnyen meghiúsulhat a nem várt buktatók miatt.
Talán a leginkább "olvasófogó" tulajdonsága A Nyugat Urának - és tulajdonképpen az egész sorozatnak -, hogy úgy vázolja fel előttünk a történelmi eseményeket, a királyok döntéseit, a csatákat és a cselszövéseket, hogy közben az egyszerű ember szemszögéből látjuk meg az akkori világot. Arcot és nevet azoknak, akiket a történelemkönyvekben csak egy tömegként, masszaként láttunk. Az elmosódott vonások arcélekké tisztulnak, a folyó vér élő és lélegző ember vére, a jajszó és dal egyaránt hangot kap és személyt, akinek a torkán kijön. Ezek a szereplők pedig - legyen az akár Levente, Szépa, Labolcs, Elsa vagy akárki, akit a leginkább megkedveltünk az öt kötet során - nem tiszta és hibátlan hősök, hanem igenis vannak hibáik, melyeket a szerző nem rejt véka alá és nem formál senkit fekete-fehérré. Ettől lesznek érdekesek, szerethetőek, utálhatóak, és ami a legfontosabb: hitelesek.
Nehéz újat írni erről a könyvről, mert amit csak megszerettem ebben a sorozatban, a korábbi részeknél már mind megemlítettem. Viszont úgy érzem, nekem nem is tisztem itt újat mondanom: azt megtette a szerző minden egyes alkalommal, amikor részről részre egyre veszélyesebb kalandokba keverte a szereplőit, közben pedig őszintén, szeretettel és rajongással mesélt nekünk a történelemről.