Könyvkritika - Veronica Roth: A beavatott

A disztópiás YA-regények sikertörténetei közé tarozik Veronica Roth sorozata, amely annyira bejött az olvasó- és nézőközönségnek egyaránt, hogy most már a trilógia második részének filmváltozata is a mozikba került. Az első kötet felénél sem sikerült még eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, Roth sokáig tartja olyasfajta bizonytalanságban az olvasót, mely szerint egészen a végéig ugyanúgy látjuk az esélyt arra, hogy szeretni fogjuk ezt a könyvet, mint arra, hogy utálni.

Miért is van ez így? Kezdjük azzal, hogy egy nagyon érdekes alaptörténettel szolgál nekünk a szerző, amely képes fenntartani az érdeklődésünket – viszont vannak olyan gyermekbetegségei, amelyek többször is elbizonytalanítanak a sztori eredetiségét és kidolgozottságát illetően. Az alapötlet egy nagyon elgondolkodtató szituáció: egy olyan jövőbe teszünk látogatást, ahol öt különböző tulajdonság alapján sorolják csoportokba az embereket, és ehhez igazodva szigorú szabályok szerint kell élniük az életüket. Ez a társadalmi rend azon az elgondoláson alapul, hogy a csoportbontás az emberek közötti békét hivatott fenntartani. Tizenhat évesen dönthetsz úgy, hogy másik csoportban folytatod az életedet – de ha nem sikerül a beavatásod, csoportnélküliként a társadalom perifériájára szorulsz. Egy olyan világot ismerünk meg, ahol generációkon keresztül próbálják meg elnyomni az emberek személyiségét, a szabad gondolkodást és a sokszínűséget – mindezt megfélemlítéssel. Ez a félelem azonban nem a fizikai erőszakon, vagy egy diktatúrán alapul: minden azon a gyermekkortól alaposan elültetett gondolaton, hogy ez az egyetlen működő életforma, mely megbontásának egyenes és elkerülhetetlen következménye a háború és a pusztulás. Ami viszont zavaró volt, hogy a részletek sokszor elnagyoltak. Szépen megrajzolt világ ez, de sok vonala homályos és maszatos lett, ami méltatlan egy ilyen ügyesen kitalált történettel szemben. Például, ejtsünk pár szót a kiképzésről, melyen főszereplőnknek, Tris-nek kell keresztülmennie az Önzetlenek helyett a Bátrakat választva. Tulajdonképpen minden beavatottat csak belöknek a mély vízbe: mindenféle tanítás nélkül kell megtanulniuk lőni és verekedni - és meg is tanulják! Nehezen hihető, hogy aki eddig maximum egy legyet csapott le, az két napnyi agyalás után már tudja, hogyan védekezzen egy erősebb ellenfél ellen, és magától rájön, milyen mozdulatokkal jöhet ki győztesen a harcból. Van szerelmi szálunk is, amely megkerülhetetlenné vált ennél a műfajnál. Szerencsére azonban nem billenünk át egy Alkonyat-szintű romantikába, és hála a magasságosnak, az örök kötelező klisé szerelmi háromszög is elmarad. Egy-egy riasztó pillanatig azt hittem, hogy bizony itt is meglesz a két-pasi-között-vacilál-a-hősnő című szituáció, de nagyon okosan ezt a lerágott csontot nem építette be a sztoriba az írónő. Sajnos ezzel szemben a regény végére beillesztett pár olyan kiszámítható dolgot, amely rontott a történet egyediségén, de ezek nem kerültek olyan túlsúlyba, hogy élvezhetetlenné tegyék a regényt. Összességében A beavatott egy nagyon korrekt könyv lett. A történet a viszonylag könnyen kiszámítható szálak ellenére is tartogat izgalmakat, és az alapszituációnak köszönhetően a puszta szórakoztatáson túl képes elgondolkodtatni az olvasót. A disztópiás könyvek rajongói bizonyára élvezettel fogják kezükbe venni Veronica Roth sorozatának első részét.