Könyvkritika – William Gibson: A periféria

  FIGYELEM! A cikkben spoiler-ekkel találkozhattok! A nem is olyan távoli jövőben Flynne Fisher egy amerikai kisvárosban tengeti életét egy olyan Amerikában, ahol a drogfőzésen kívül már nem sok megélhetés maradt az emberek számára. Talán a számítógépes játékok, hiszen a lány is sokat keresett egy online shooterben, ám egy drámai játszma után kénytelen volt felhagyni munkájával. Közel hetven évvel később Wilf Netherton, a befolyásos publicista egy világkatasztrófán áteső Londonban egy olyan társadalomban él, amelyben belenyúlni a múltba csupán egy hobbiként felfogott játék. A lányt és a férfit mégis összetereli a sors, amikor Flynne a bátyja helyett beugrik virtuális testőrként és szemtanúja lesz egy brutális gyilkosságnak, amelyről kiderül, hogy valóban megtörtént – ám a jövőben. Egy olyan jövőben, ami számára már nem is létezik, ám mégis hatással van az rá, hiszen ismeretlen emberek törtnek az ő és családja életére. Flynne világa teljes egészében a feje tetejére áll, amikor Netherton és milliomos barátja, Lev Zubov a lány segítségére sietnek, hiszen a meggyilkolt nő Wilf egyik korábbi ügyfelének a testvére. Flynne-nek szembesülnie kell a hihetetlennek tűnő tényekkel: a jövőben egy, az emberek számára ismeretlen eredetű szerverrel kapcsolatot teremthetnek a múlttal, s a kiváltságosok hobbiként szórakoznak az elmúlt korok manipulálásával. Hogy kik igyekeznek eltenni a lányt láb alól, arról még csak halvány sejtelme sincs a hihetetlen módon verbuválódott csapatnak, ám egy bizonyos: mihamarabb meg kell találniuk a gyilkost, hiszen az ügy mindkét idősíkra komoly és akár végzetes hatással lehet.

Igen, tényleg egy összetett történettel van dolgunk. Annak érdekében, hogy se én, se ti ne kavarodjatok bele az egészbe, nevezzük Flynne idejét a múltnak és Wilf idősíkját a jelennek. A kontinuitás egyébként sem egy egyszerű dolog, jelen esetben a következővel van dolgunk: a jelenben egy ismeretlen eredetű és helyű szerver lehetőséget nyújt a múlttal való kapcsolatfelvételre. Azonban minden egyes beavatkozás egy törést hoz létre, így a történelem kapcsolatfelvételtől kezdve egy teljesen más irányba ágazik el, ezért van az, hogy a múltbeli események nincsenek kihatással a jelenre. A létrejövő kapcsolatot emiatt nevezik csonknak. Egy csonkon keresztül azonban nem ugrálhatnak az időben, onnantól kezdve, hogy a kapcsolat létrejött, a napok, hetek ugyanolyan tempóban telnek mindkét kontinuumban. Flynne valójában azért annyira fontos Netherton-éknak, mert a jelenben a rendőrség a gyilkosság mögött összetettebb bűntényt sejt, s a lány egyedüli szemtanúként nagyon nem elhanyagolható a nyomozás szempontjából, ugyanis a bűntett helyszínén lát egy férfit is, akit a lehető leghamarabb azonosítania kellene. Ekkor indul meg a versenyfutás az ismeretlen ellenséggel, amelynek eredményeként a múlt gazdasága kis híján a feje tetejére áll, mert bár ettől kezdve az idő folyama elágazik, a töréspontig a jelenben olyan információk birtokában vannak, amelyekkel igen befolyásos kapcsolatrendszert alakíthatnak ki a régmúlt világában. Míg Wilf és társai szinte természetesnek veszik a kialakult helyzetet – már az időn átfutó kapcsolatfelvételt illetően – addig Flynne és a barátai kezdetben kétkedve állnak a dolgokhoz. Már így is sokat meséltem a sztoriról, most már legyen elég annyi, hogy igazán magával ragadó az, ahogy a jelenkori technológia segítségével igyekeznek a lányt meggyőzni arról, hogy nem csupán egy ügyesen fejlesztett számítógépes játék és valami nagyszabású átverés áldozata. Flynne körül igazi háborús helyzet alakul ki, hiszen a bátyja és több ismerőse is szolgált a hadseregben, így gyakorlottan igyekeznek felvenni a versenyt az egyre gyakrabban feltűnő merénylőkkel. A történet politikai és gazdasági vonatkozása is figyelemreméltó, hiszen a jelenből a múlt szinte teljes gazdasági életét a feje tetejére állítják, a tőzsde pedig megindul az összeomlás felé, ahogy a lány köré egy milliárdokkal üzletelő vállalatot építenek, hogy megvédjék. Nehéz egy téren és időn átívelő történetről úgy beszélni, hogy közben a lehető legkevesebbet meséljük el magáról a cselekményről. A Gibson által alkotott két világ lenyűgöző, hiszen ugyanott vagyunk, csupán hetven év eltéréssel, ám egy apokalipszisként is leírható esemény vastag határvonalat húz a két idősík között. Ám a jelen posztapokaliptikus világképe már a továbblépésről és a fejlődésről szól, nem a már megszokott „minden romokban és az emberiség saját magát marcangolja” típusú képet kapjuk. Az ellentétet valójában Flynne és Wilf karakterén érezhetjük igazán: a lányt lenyűgözi a jelen átalakult, megedződött képe, míg a férfit a múlt tiszta, még csupán a hanyatlás küszöbén álló, de már megingó lábának nyoma ragadja magával. A legerősebb ellentétet azonban mégis egy harmadik karakter mutatja be nekünk: Conner, a hadseregben több testrészét is elvesztő, idegileg labilis férfi, aki a múltban önpusztító élete folytat, ám a kapcsolatfelvétel után a jelenben rátalál régi önmagára. A periféria a maga izgalmas történetén túl egy igen elgondolkodtató regény is egyben. Míg a saját szemünkkel megtapasztalhatjuk, hogy az ember gonosz énjét még hetven év és egy globális katasztrófa sem tudta elnyomni, addig ismét bizonyságot kapunk arról, hogy olyanok is örökké léteznek majd, akik inkább a saját kárukon tanítják a „fiatalokat”, csak hogy nekik ne kelljen átélniük magát a sötétséget. A kötetért köszönet az Agave Könyveknek!