Könyvkritika – Ann Aguirre: Horda

Pikk, Fakó, Tegan és Kósza már-már biztonságban érezte magát Megváltásban, ám a sorozat második részében bekövetkezett a legrosszabb: a mutánsok lerohanták és ostrom alá vették a települést. A csapat azt a feladatot kapja, hogy a közeli Soldier-tó nevű katonavárosból hozzon segítséget, mielőtt Megváltás elesne – s innen indul a trilógia lezáró kötete. A fiatalok teljesítik is a küldetést, ám későn érkeznek vissza a felmentő csapattal: a talán több ezer mutánst számláló horda bejutott a városba, s több ponton is lángba borította azt.

Pikkéknek sikerül közel ötven embert kimentenie, s kétségbeesett harcot folytatnak az idővel, hogy Soldier-tóba érjenek, mielőtt az ellenség felfedezné őket. Az út sikerrel zárul, ám a mutánsok viselkedése és meglepően gyors fejlődése aggodalomra ad okot. Pikk egy sereg toborzásába kezd, hogy megtörhessék az elfajzott lények seregét, ám kezdeti próbálkozásait nem sok siker koronázza, a legtöbb településen vagy kinevetik vagy megdobálják és elzavarják őket. Tizenegy embert sikerül összegyűjtenie – három barátjával együtt. Végül beveszik magukat a Soldier-tó melletti erdőbe, s ott megpróbálják a lehető legtöbb mutáns csapdába csalni, majd kivégezni. Meglepetésükre az egyik falkától küldönc érkezik, aki ajánlatot hoz: Pikkék nem ölnek több mutánst, azok pedig nem merészkednek az erdőbe, s ezáltal újdonsült otthonuk, Soldier-tó közelébe sem. Ez a momentum – no és néhány vándorkereskedő megmentése meghozza a sikert: egyre többen csatlakoznak Pikkékhez, így végre felvehetik a harcot a hordával. Az igazi meglepetések azonban csak most következnek, hiszen arra senki sem számított, hogy a horda maga is megosztott, s a végső csatában olyan szövetségesek érkeznek a csapat segítségére, amelyekről talán még álmodni sem mertek. Persze a történet a fiatalok szerelmi életét sem dobta félre, hiszen Pikk és Kósza kapcsolata a csatákkal párhuzamban fejlődik, s a mutánsok mellett olykor a saját érzéseikkel is ádáz harcot kell folytatniuk. És igen! A trilógia második részének kilengése után a Horda visszatér az első epizód jól bevált receptjéhez: akció, dráma, bonyodalom, még több dráma és jól beosztott romantika. Nem is beszélve arról, hogy hőseink személyisége szép lassan révbe ér, serdülőkoruk ellenére mind felnőnek, hiszen a posztapokaliptikus világkép ezt meg is követeli tőlük. Pikk teljes egészében felelősségtudatos nővé érik, aki több száz ember életéért felel. A romantika is visszaszorul az optimális mennyiségre és elosztásra, nem kapunk éles váltással töménytelen mennyiségű nyálzást, a fiatalok akkor ömlengnek egymásért, amikor ténylegesen idejük van rá vagy éppen a cselekmény megkívánja a dráma fokozását. A sorozat már a korábbi részekben is feszegette az ember kontra vadállat témát. Egy embertelen világban vajon mennyire képes az ember ember maradni, s mikor mosódik el a határ, ami elválaszt minket az állatoktól? A mutánsok evolúciója is jól modellezi ezt, hiszen kiderül, hogy egy vegyi anyagokkal folytatott háború okozta a katasztrófát és a mutálódást, ám az újonnan született lények fejlődnek, míg az emberek egyfajta lelki „elbutuláson” mennek át. Ez az egész pedig ahhoz vezet, hogy a végső döntés küszöbén, egy hatásos jeleneten keresztül megkérdőjeleződik, hogy vajon melyik faj áll közelebb a klasszikus értelemben vett emberhez. A Horda egy remekül felépített, pörgős és akciódús regény, ami a küzdelmek mellett nem hanyagolja el az új világ érzelmi oldalát sem, néhol pedig elgondolkodtatja az olvasót arról, miként is kell viselkednie az embernek ahhoz, hogy minden reggel a tükörbe nézhessen anélkül, hogy a vele szemben álló valaki szemen köpné. A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!