Egy alternatív jövőben járunk, ahol egy biológiai katasztrófát követően az emberek a föld alá kényszerülnek. Egymástól elhatárolt enklávékban tengetik mindennapjaikat, az átlag életkor még a harmincat sem súrolja, s mindennapi harcot folytatnak az életben maradásért táplálék után kutatva, harcolva a Korcsokkal, ezekkel a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegekkel. Sötétség veszi körbe őket, ahol a világukat jelentő alagútrendszer minden kanyarulatában a halál les rájuk. A felszíni világra senki sem merészkedik, hiszen az öregek szerint az lakhatatlanná vált. Pikk, az ifjú leány már apró kora óta vadász szeretett volna lenni. Kemény munkával eléri a célját, s társává Fakót, a titokzatos férfit osztják be, aki rejtelmes körülmények között érkezett az Egyetem nevű enklávéba. A páros magára haragítja falujuk vezetőit, amikor az alagútrendszerben egy vak fiúra akadnak, ám az ilyenkor megszokottól eltérően nem hagyják sorsára, hanem visszaviszik magukkal a településre. A kölyök rossz híreket hoz nekik: az ő enklávéját, Nassau-t elpusztították a Korcsok, s figyelmeztetni akarja Egyetemet a szörnyű veszélyre. A vezetők persze nem hisznek neki, mert a fenevadakat mind ostobának hiszik, ám büntetésből Pikket és Fakót elküldik a faluba, hogy járjanak utána a dolognak. A gyermek szavai igaznak bizonyulnak: Nassau a Korcsok martalékává vált, ami azt jelenti, hogy a fenevadak képesek összetettebb gondolkodásra is. Visszatérve a párost szinte hősökként tisztelek, ám egy szerencsétlen "véletlen" folytán (sajnálom, a spoiler miatt nem árulhatok el többet) a felszínre száműzik őket. Ekkor derül ki, hogy Fakó valójában onnan érkezett, s a fenti világ nem is annyira lakhatatlan - és lakatlan -, mint azt gondolták. Sőt, a párosnak még nagyobb veszélyekkel kell szembenézniük, mint az alagútrendszerben, miközben az érzelmeikkel is harcot folytatnak...
Tetszetős regény a Menedék, nem csoda hát, hogy 2012-ben RITA-díjas lett. Aguire nem kis kutatómunkával próbálta az olvasók elé tárni a világvégét, ami igen jól sikerült. Hihetetlenül valóságos képet kapunk a földalatti "univerzumról", az emberek életkörülményeiről, az átrendeződött erkölcsi értékekről. Mivel Pikk a főszereplő, így el is várjuk, hogy az ő személyisége legyen a legkidolgozottabb, ám ezt az is magyarázza, hogy a könyv egyes szám első személyben íródott. Így lényegében a lány szemén keresztül ismerhetjük meg a történetet, a környezetet, az egyes karaktereket, ami még élőbbé teszi az egész regényt. Ki kell emelnem, hogy főhősünk valós emberi képességekkel rendelkezik, nem kaptunk egy afféle alternatív szuperhőst, aki mindenen sérülés nélkül átverekszi magát és fáradhatatlanul halad előre a tervezett úti cél felé. Pikk igenis elfárad, megsérül, elismeri a saját gyengeségeit, ez pedig segít abban, hogy az olvasó beépüljön a történetbe és ne érezze magát kicsit kívülállónak. A szerelmi szál arányait is eltalálta az írónő, nem ömlik a nyál a kötetből, pont annyit kapunk belőle, amennyit a sztori elbír. Ami viszont a könyv gyengeségének mondható, az a hangulat. Engem személy szerint helyenként nem igazán tudott megfogni. Az eleje pont ilyen, ahol pedig a legfontosabb lenne a dolog. Kezdéskor talán túl sokat fogalakozunk Pikkel, nincs meg az az erőteljes nyitás, ami azonnal beszippantja az olvasót. Ez kissé érződik a nassau-i küldetés egyes pontjain is, de néhol a felszíni fejezeteknél is felbukkan ez a hiba. A többi rész azonban kárpótol minket, mert a Menedék egy magával ragadó, kellemes fantasy, ami elrepíti az olvasót egy olyan alternatív világba, amelynek apokalipszise akár a mi világunkban is életre kelhetne.
Értékelés:
9/10
A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!