Kritika – Bíró Szabolcs: Anjouk II. Lángmarta dél

A Non nobis, Domine óta egyre nagyobb érdeklődéssel követem Szabolcs munkásságát. Már akkor is kiütközött az, hogy élvezi az írást, beleéli magát az adott korba, ami azóta csak fokozódott. Az Anjouk első részével egy óriási vállalkozásba kezdett, ami nem egyszerű feladat. Végigvezetni a címszereplő család történelmén úgy a nagyérdeműt, hogy közben ne laposodjon el a köré szőtt történet, és ne lankadjon a publikum figyelme, hát finoman fogalmazva is irtó nehéz. Itt jegyezném meg nem is annyira óvatosan, hogy eddig ez abszolúte sikerült. Mármint teljesíteni a feladatot. Hiszen a szóban forgó sorozatban (igaz még csak két kötete látott napvilágot) megvan minden, ami ahhoz kell, hogy jól szórakozzon rajta az olvasók tábora. Ezalatt azt értem, hogy Szabolcs egyre jobban élvezi az írást, egyre nagyobb figyelmet szentel a részletekre, és történelmi szempontból abszolúte hitelesen ábrázolja a 14. századi Magyarországot. Történetünk ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Attila elkeseredetten kutatja fiát és feleségét, közben pedig hajtja a bosszúvágy, hogy kegyetlenül megtorolja az ellene elkövetett árulást. A király segítségére sajnos nem számíthat, hiszen az unokatestvérével, Habsburg Frigyessel tart tárgyalásokat. Persze Attila történetén kívül figyelemmel kísérhetjük Károly királyunk uralkodását is, aki most a déli vidékekre koncentrál. Csák Máté legyőzése után most a Subicsok vergődnek, az ő szarvukat is le kell törni, hogy végre teljesnek mondható béke legyen az országban. Ahogy azt a fentiekben is említettem, Szabolcsnak sikerült az, ami csak kevés írónak adatik meg. Egy minden tekintetben élvezetesebb és jobb folytatást alkotott. Véleményem szerint ez már csak azért is elismerésre méltó, hiszen az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap, egyre inkább reflektorfénybe kerül, mindezek ellenére ugyanolyan alázattal és szeretettel ír. Biztos vagyok abban, hogy ez így is marad, és nem következik be az, amit gyakran a hírnév átkának is lehet tekinteni. Mégpedig, hogy minél ismertebb valaki, annál inkább csökken az alkotásainak színvonala. No, de álljon távol tőlem mindenféle negatív gondolat, annyi a lényeg, hogy Szabolcs zseniálisat alkotott ismét. A kérdésem csak annyi, hogy lehet-e ezt még fokozni? Remélem, hogy igen, mert lelkesen várom a folytatást! A kötetért köszönet az Athenaeum Kiadónak és Bíró Szabolcsnak!