Az őszinte igazság az, hogy eddig nem sok történelmi regényt olvastam. Ám az Ötödik parancsolat meggyőzött arról, hogy ez hiba volt. Az író, Bíró Szabolcs egy kifejezetten kellemes és magával ragadó művet alkotott, ami számomra igazán ízletes falatnak bizonyult.
Az úriemberről annyit mindenképp ildomos tudni, hogy már fiatalabb korában is írogatott verseket, rövid történeteket, ám a versekkel felhagyott, s a próza lett számára a favorit. Alapítótagja volt az azóta már megszűnt Fekete Ászok Felvidéki Irodalmi Körnek és a Fekete Toll írói körnek. 2007-ben mutatkozott be íróként Francis W. Scott néven, ám 2010. január elsején elhagyta írói álnevét, s azóta Bíró Szabolcsként alkot.
Most pedig következzen az Ötödik parancsolat és egyéb történetek című könyve, ami Francis W. Scott „halálakor” született, akkor még ingyen letölthető digitális formátumban. A most következő mű ennek a kisregénynek a kibővített változata.
A könyv egy „énregény”, vagyis egyes szám első személyben íródott, s a cselekményt Pál barát, a rejtélyes vándorszerzetes szemszögéből ismerhetjük meg. 1334. decemberében járunk, s Pál egy észak-itáliai kolostor falai közt keres ideiglenes menedéket. Az épület szinte romokban hever, a legkülönbözőbb szezetesrendek tagjai élnek itt egymás mellett. Mindeddig béke uralkodott a kolostorban, ám az egyik lakó vártalanul – és persze rejtélyes körülmények között – meghal, s Pálra hárul a feladat, hogy előkerítse a gyilkost, hiszen Isten ötödik parancsolatának megszegője nem élhet tovább büntetlenül. Nyomozását nehezíti, hogy a többi szerzetes alapvetően ellenszenvesen viselkedik vele, s a legtöbben szóra sem méltatják. Ráadásként egy ismeretlen férfi is igyekszik keresztbe tenni neki, s több ízben is az életére tör...
A történetből nem is árulnék el többet, inkább nézzük meg elemzési szempontból a regényt. Pál története teljesen magával ragadja az olvasót. Az cselekmény alapvetően egy szálon fut, jól követhető és nem ütközünk ellentmondásokba, mondhatni „minden a helyén van”. A világábrázolás is kiemelkedő, látszik, hogy Bíró szakavatott ismerője a történelemnek és az akkori szerzetesrendeknek, illetve azok működésének. Az egyes szám első személyű írásmód remekül megalapozza a mű hangulatát: együtt éljük át Pállal a történteket, s szinte ott állunk mellette a kolostorban. Külön ki kell emelnem az „egyéb történeteket”. Megtudhatjuk ugyanis például belőlük, hogy miért is fekszik annyi lovag holtteste a sárkány által elrabolt királylány tornya alatt, hogyan is jött létre a szél egy balszerencsés isten ténykedései eredményeként, s Pál barát levelezéséből is olvashatunk részletet. Igazán nem tudnék negatívumokat felsorakoztatni, ám egy dolog kifejezetten zavart: számomra túl rövid a kötet. Szívesen olvastam volna még többet Pálról és a „kalandjairól”.
Bíró Szabolcs ezzel a kötettel szeretett volna tisztelegni Umberto Eco A rózsa neve című műve előtt. Méltó regényt alkotott céljához.
Értékelés:
9/10
A kötetért köszönet Bíró Szabolcsnak!