Ismét visszatérünk a Városba, ahol a Kardinális megkérdőjelezhetetlen teljhatalommal rendelkezik. Al Jeery a Kardinális testőrségének, az Osztagnak az egyik hűséges tagja. Al nem mondható a legszelídebb embernek – éppen csak kigyógyult a pusztító agressziót kiváltó alkoholizmusból, a Kardinális parancsára pedig habozás nélkül öl. Mindezek ellenére a férfi nem vérszomjas, és csak nyugalomra vágyik: legyen meg a munkája, egy kis lakása, egy-egy alkalmi barátnő, valamint néha vacsorázhasson együtt volt feleségével. Mi tagadás, nem nagy vágyai vannak.
Al - a Város által megkövetelt életmódhoz viszonyítva – csendes élete egyik pillanatról a másikra változik egyre torzabb rémálommá. Egy nap a Kardinális egyik bázisának számító luxusszállodában, a Skylight-ban egy brutálisan összekaszabolt fiatal nő holttestére bukkannak. A hotel eddig is teret adott a nem kívánatos személyek másvilágra segítésének, de persze csak a Kardinális tudtával és belegyezésével, ami ebben az esetben nem történt meg. A nyomozás nagy erőkkel zajlik, de zsákutcába jut. Ekkor a Kardinális egy vakmerő ötlettől vezérelve Al-re bízza az ügy felderítését.
A kétségbeesett férfi bármit megtenne, hogy ejthesse az ügyet és visszatérhessen a napi rutinjához, de a nyomozás napról napra személyesebbé válik számára. Mikor először megpillantja a lány holttestét, Al egy nem várt ismerőst kénytelen viszontlátni a hullaházban. Ha pedig ez nem lenne elég, a gyanú a Város valaha ismert legbrutálisabb bér- és sorozatgyilkosára terelődik: a kígyótetoválásairól elhíresült, kegyelmet nem ismerő Paucar Wami-ra. Al pedig minél messzebbre akar menekülni a rettegett gyilkostól, az a sors ijesztő humorának köszönhetően egyre közelebb kerül hozzá – miközben az utcákat járó, vak inka papok rejtélyes üzenetekkel ostromozzák a férfit.
Darren Shan tényleg valami szokatlant akart alkotni – sikerült is neki. Az olvasók a Város-trilógia első része, A holtak vonulása után Capac Raimi történetének folytatását várnák. Ehelyett visszautazunk időben, és körülbelül akkor, mikor Capac leszáll a vonatról a Város állomásán, elkezd nekünk mesélni egy osztagos, Al Jeery. Al figurája egy pillanatig sem téveszthető össze Capac-éval – Darren Shan elég ügyesen formálta ahhoz a karaktereket, hogy ne legyen zavaró a főszereplőváltás. Ugyanabban a térben és időben mozgunk, mint az első részben, de ez egyáltalán nem teszi unalmassá a regényt. Al teljesen más utakat jár meg, Capac-kal pedig csak közvetve találkoznak – ezek a jelenetek pedig tovább árnyalják a Városról és a Kardinálisról az első részben megtudottakat.
A pokol pereme nem vidám olvasmány – szokatlan és szövevényes emberi kapcsolatok, brutális gyilkosságok, árulások, gyász és halál olvasható minden fejezetben. Mégis, a maga sötét és borzasztó módján úgy kebelezi be az olvasót, akár a Város akármelyik lakóját – a több száz oldal pedig úgy elrepül, hogy észre se vesszük. A happy end-hez ragaszkodóknak nem ajánlott, viszont egy lebilincselő történetre és a borzongásra vágyóknak mindenképp.
9/10
A könyvért köszönet a Nyitott Könyvműhelynek!