Az utóbbi egy évben már kis hazánkban is az Árnyalat-trilógiával volt tele minden - szinte előre megjósolható alapon azonnal a könyveladási listák legelejére szökött, ipari mennyiségben halmozták fel a példányokat a könyvesboltok, a kíváncsi olvasók pedig el is kapkodták őket. Végre hozzánk is eljutott belőle egy - bár lehet, hogy inkább kihagytam volna ezt az élményt...
Ha valami körül ekkora a médiacirkusz világszerte, akkor rögtön kíváncsi lesz az ember, mire is ez a nagy felhajtás. Hát jelen esetben nem sok mindenre. A szürke ötven árnyalatát igazi botránykönyvnek harangozták be, amiben rengeteg az erotika, bemutatja a BDSM-világot, megráz és felkavar, valamint magával ragadja az olvasót. Nos, azt aláírom, hogy állandóan szexelnek benne. A többi inkább csak jól csengő marketingduma.
Na de, kezdjük az elején. Miről is szól A szürke ötven árnyalata? Van nekünk egy csendes, szép, visszahúzódó főiskolás szűzlányunk, Anastasia, illetve egy minden-nő-hasraesik-tőle multimilliomos csodaférfink, Christian. Ana beteg barátnőjét helyettesítve indul interjút készíteni Christiannal a diákújság számára. Megismerkedésük után még találkoznak vagy háromszor, amikor folytatnak egy-egy 5-10 perces beszélgetést, és onnantól kezdve végigdugnak 400 oldalt (már elnézést a kifejezésért), és vége. Ennyi, azt hiszem nagyjából össze is foglaltam a lényeget.
Történet szinte alig van. Ana és Christian kommunikációja 80%-ban az e-mailekre korlátozódik. Amikor személyesen találkoznak, akkor pár mondatnál tovább egyik sem jártatja a száját, mert rögtön egymásnak esnek, és legalább három menetet lezavarnak egymás után. Na de, miért is vagyok én elégedetlen ezzel, mert végül is ez lenne a lényege a regénynek, nem?
De igen, ez lenne, és itt a feltételes módon a hangsúly. Csakhogy lehetne ezt igényesen, sőt, hogy nagyon merész legyek, talán valósághűen is megoldani. Példának okáért én nem tartottam valami hihetőnek, hogy egy szexuális téren abszolút tapasztalatlan nőnek az első aktus alkalmával kb. 20 másodperc után sorozatos orgazmusa van - ráadásul egy olyan férfitól, aki még hírből sem ismeri a "hagyományos" szexuális életet, és az uralkodó-alárendelt viszonyhoz van szokva.
Még mindig a szexnél tartva, a BDSM-vonal is abszolút csalódás volt. Csakhogy tisztázzuk, mit is várhatna el az olvasó, ha azt ígérik neki, hogy ebbe világba kap majd bepillantást, hadd idézzem nektek a Wikipédiát (ha már főszereplőnk, Ana is innen tájékozódott a témában):
"A BDSM olyan szexuális viselkedésformák gyűjtőneve, ahol szexuális élvezet keltését célzó szerepjátékban szélsőségesen elválik az irányító és alárendelt szerep. Két szereplője, az aktív, utasításokat adó úr (dom) vagy úrnő (domina) és a passzív, szenvedő szolga (sub). Az élvezetet vagy nemi élvezetet itt a fájdalom adása és elviselése, a kiszolgáltatottság érzete és más hasonló érzelmek irányítják, generálják, melyekben csak részben, vagy egyáltalán nem kap szerepet a nemi aktus."
Nos, ehhez képest szinte csak a nemi aktus kapott szerepet a könyvben. Christannak volt ugyan egy szépen berendezett szobája, ami kifejezetten arra a célra rendezett be, hogy kiélje uralkodó vágyait, nem sokszor gyűrték ott össze a lepedőt. Előfordul egy kis kikötözés itt, meg kis fenékpaskolgatás ott, sőt egy alkalommal előkerül egy fenyítőostornak nevezett akármi is - de ennyi. Szinte semmit nem tudunk meg pont arról a világról, amiről elvileg Christian élete szól. Egy kábeltévés csatorna késő esti, kb. 40 perces dokumentumfilmjéből több tényt és érdekességet tudtam meg a BDSM-ről, mint A szürke ötven árnyalatának több mint 400 oldala alatt.
Még van valami, amit tudni kell erről a könyvről: eredetileg egy Twilight-fanfiction volt, és bár én szeretem az Alkonyatot (sajnálom, én sem vagyok tökéletes :D), az ebből fakadó hasonlóságok egyszerűen az idegeimre mentek. Annyi kisebb-nagyobb dolgot csent el Meyer könyvéből, hogy felsorolni se tudnám az összest - igazság szerint egy külön cikket megérne a dolog. Borzasztóan idegesítő volt, hogy ilyen egyértelműen egy másik író más szereplőire készültek a jelenetek.
Egy-két érdekességet leszámítva egy abszolút felejthető műnek tartom A szürke ötven árnyalatát. Kicsit szomorú a dolog, mert nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni ebből a témából, de úgy látszik, ennyi is elég volt a sikerhez.
4/10