Dextert mindenki imádja. Nem, nem a kis vörös hajú, szemüveges rajzfilmfigurát a laborjában, bár a mi Dexterünknek is van, méghozzá egy vérelemző. Udvarias, vicces, helyes, jó szakember, ám neki is van egy csontváz a szekrényben – szinte szó szerint.
Azért csak szinte, mert Dexter soha nem lenne olyan elővigyázatlan, hogy a szekrényében hagyja a hullákat. Ez teljesen ellentétben állna a rendmániájával, a nevelőapja tanításával valamint a Sötét Utas kívánságaival is.
A Sötét Utas tizenkét éves kora kísérti Dextert. Ő a kis gonosz hang a fejében, amely gyilkolni akar; csontok roppanása, meleg vér és eleven hús után áhítozik. Dexter pedig bizonyos időközönként kénytelen kielégíteni a Sötét Utast, persze makulátlanul elvarrva minden szálat, így még több mint harminc gyilkosság után is tökéletesen gyanú felett áll. Igen, még valami: Dexter csak gyilkosokat öl. Ártatlanokat soha.
A Sötét Utas által szervezett programok között Dexter egy önmaga által felépített világban él. Vérnyomelemző a rendőrségnél, jó barát és kolléga, segítőkész bátyja mostohahúgának, Deborah-nak és szerető párja barátnőjének, Ritának. Minden szeretetet, viccet és mosolyt tökéletesen játszik. Dexter úgy gondolja, hogy teljesen ura nappali normális élet és az éjszakai vérfürdők közötti, megtörhetetlen egyensúlynak. Egészen addig megy ez így, amíg valami meg nem érinti Dextert érzelmileg: egy új, a nővére által üldözött sorozatgyilkos az ő módszerével gyilkol, csak még nála is jobban: egy csepp vért sem hagy elemzésre a feldarabolt áldozatokhoz kiérkező nyomozócsoportnak. Dexter – és a Sötét Utas – pedig hamarosan semmit sem akar jobban, mint megtalálni ezt az ismeretlen rokonlelket.
Megdöbbentő, morbid módon szórakoztató és izgalmas Dexter világa. Jeff Lindsay hűvös, tárgyilagos és élethű hangon szólaltatja meg az érzelmileg teljesen immunis gyilkost. Dexter teljesen hiteles karakter – talán azt az egyet leszámítva, hogy igazi sorozatgyilkos nem biztos, hogy képes lenne ilyen tisztán gondolkodni (bár erről inkább egy kriminológust kellene megkérdezni).
Érdekes a gyilkos szemével látni a dolgokat és belelátni a fejébe, ugyanakkor furcsa szimpátia alakul ki az emberben Dexter iránt. Aki olvasta már ezt a regényt, vagy nézi a Dexter-könyvekből készült tévésorozatot, az minden bizonnyal érti, miről is beszélek. Annyira bele tudja élni az ember magát a történetbe, hogy bizonyos fokig képes megérteni, mi és miért játszódik le Dexterben – és persze az is szerepet játszik a dologban, hogy mivel az áldozatok mind egytől-egyik gazemberek, nem igazán lehet őket sajnálni. Őszintén szólva egy kicsit ijesztő is, ahogy az ember azon kapja magát, hogy egy sorozatgyilkos sikereiért és megmeneküléséért rágja a körmét olvasás közben.
Mindent összevetve érdekes, izgalmas és könnyen megszerethető regényről van szó. A műfaj rajongóinak szinte kötelező olvasmány!
9/10