Dexter Morgan, a nappal vérfoltelemző-éjszaka sorozatgyilkos férfi békésen éli mindennapjait Miami-ban feleségével, Ritával, a nő két gyermekével, s a közös kislányukkal, Lily Anne-nel. A történtbe épp akkor csöppenünk bele, amikor Dexter a hobbijának örvend, azaz éppen módszeresen szabadul meg egy pedofiltól. Ám sajnos a kis kiruccanása balul sül el: ténykedése közben meglátják, s a szemtanúnak sikerül meglépnie. Dexter reménykedve, hogy az illető nem látta az arcát, igyekszik nem foglalkozni a dologgal, amiben a munkája is segít, hiszen különös haláleset történik: megölnek egy rendőrt, ráadásul úgy, hogy konkrét külsérelmi nyom nem látszik, ám a test belülről csupán egy véres massza. Dexter jócskán igyekszik kivenni a részét a nyomozásból, de egy vérfoltelemző vérfoltok nélkül nem sok hasznosat tud tenni. Aztán bekövetkezik, amitől rettegett: a szemtanúja jelentkezik, ugyanis felismerte az egyik helyszínen. Dexter az Árnyéknak nevező el a személyt, aki maga is gyilkosnak áll, s a saját módszerével akar végezni kedvenc pszichopatánkkal, hogy megbüntesse a tetteiért. Dexter ebbe természetesen nem nyugszik bele, s versenyt fut az idővel, hogy megmentse saját életét, a húga becsületét, egyben tartsa a családját, a helyzeten pedig nem sokat javít, hogy a Sötét Utas (a lelkében lakozó árny) nem igazán hajlandó kommunikálni vele…
Megmondom az őszintét, végeredményben kicsit vegyes érzéseket táplálok a kötettel kapcsolatban. Egy remek történettel van dolga az olvasónak, amit Lindsay jól kidolgozott karakterekkel színesített. Rita kommunikatív képességeitől már néha én is szinte agyérgörcsöt kaptam, az Árnyék karakterét viszont az író remekül eltalálta. A normál esetben negatív hősnek számító sorozatgyilkos főhősünk megszállott ellenfele által teljesen a pozitív oldalra kerül, s végképp el hisszük róla, hogy amit csinál, az jó.
Azonban kissé zavart, hogy Dexter adott jelenetekben enyhén bugyutának tűnk. Aztán arra gondoltam, hogy az író valószínűleg ezzel is azt próbálta jelezni, hogy főhősünk kezd egyre „hétköznapibbá” válni, egyre jobban magába szippantja az apaszerep. Ha tényleg így van, akkor a terv tökéletesen sikerült: Dexter helyenként egy stresszes, paranoiás átlagpolgárnak tűnik, hétköznapi gondokkal, mindezek mögött persze ott lapul az életéért aggódó sorozatgyilkos. És ez az ellentét teszi igazán élvezhetővé a sztorit: miközben Dexter igyekszik a magánéletét a tőle telhető legjobb módon intézni, addig őrült hajszát folytat az Árnyékával. Főhősünk egy igen érdekes karakter, nem mondhatjuk rá, hogy „tucatszereplő”. Van valami bűvös a személyiségében, itt pedig nem csupán az sokszor ironikus és morbid humorérzékére gondolok – ami engem kifejezetten szórakoztatott -, hiszen a legtöbb krimi épp az ellenkező oldalról mutatja be egy sorozatgyilkos ténykedését, így viszont igazán érdekfeszítő a tettes fején keresztül premier plánból nézni az eseményeket, s együtt izgulni Dexterrel párszáz oldalon keresztül.
Értékelés:
9/10
A kötetért köszönet az Agave Könyveknek!