Nem sokkal azután, hogy John Perry a Konlávéval kézen fogva a Földre masírozott, s felfedte a Gyarmati Szövetség igazi arcát az anyabolygón élők előtt, elszabadul a pokol. Kiderül, hogy a GYSZ közel kétszáz év alatt mennyi információt hallgatott el a földlakóktól, illetve arra is fény derül, hogy a Földre elsősorban katonai utánpótlásként tekintenek – amit a bolygó a „Perry-incidens” után megszüntet. A Szövetség így kénytelen az „ami kell, azt elvesszük” elv helyett elsősorban diplomáciai úton tárgyalni az idegen fajokkal, hiszen katonák nélkül nehéz harcolni. Az eddig semmibe vett diplomaták hirtelen előtérbe kerülnek, s immár rajtuk áll az új szövetségek megkötése. Amikor azonban a helyzet kezd egyre kilátástalanabbá válni, a Gyarmati Szövetség kénytelen bevetni a B csapatot, amelynek tagja a Gyarmati Véderőtől érkezett Harry Wilson hadnagy, aki a többi katonához hasonlóan genetikailag módosított és feljavított testben segíti a diplomaták munkáját – s az új képességeire nemegyszer szükség is van. S hogy a helyzetük még bonyolultabb legyen, egy ismeretlen szervezet is hátráltatja és nehezíti a munkájukat, ám ha kudarcot vallanak, abba az egész emberiség belepusztulhat.
A lázadás hangjainak hangulata merőben eltér a sorozat korábbi négy kötetétől. Míg azokban elsősorban a harcok határozták meg a fő vonalat, addig A lázadás hangjai inkább egy diplomatikus, ám ettől függetlenül korántsem békeszerető regény. Természetesen harcokkal itt is találkozhatunk, ám a főszerep a titkos egyezségeké, az embert próbáló diplomáciai tárgyalásoké és a kétségbeesett terveké, amelyek az emberiség egységét és a Gyarmati Szövetség fennmaradását hivatottak biztosítani. Ennyire mélyen még egyszer sem pillanthattunk bele az anyabolygó és a GYSZ kapcsolatába, amely John Perry beavatkozása után bárminek nevezhető, csak meghittnek és családinak nem. A dráma a kötet vége felé egyre fokozódik, hol váratlan fordulatok, hol pedig a szórakoztató karakterek gondoskodnak az olvasó figyelmének lekötésével. Scalzi nagyon is érti a dolgát: fokozatosan csepegteti az egyre eldurvuló konfliktushelyzet végkifejletét, s egyetlen pillanatban sem nyugodhatunk azt illetően, hogy végre jóra fordulnak a dolgok.
A Vének háborúja-sorozat legjellemzőbb karakterének egyértelműen John Perryt tekinthetjük. A lázadás hangjaiban „elővett” Harry Wilson időnként Perry klónozott másának tűnik, hiszen a két szereplő stílusa nagyon is hasonló (gondolok itt elsősorban a szarkazmusra és a cinizmusra), ám az író felruházta Wilsont olyan tulajdonságokkal, amelyek jól elkülöníthetővé teszik. Mégis azt mondhatjuk, hogy ami Perry volt a sorozat első részében, az most Wilson az ötödik felvonásban. Scalzi megtartotta az eredeti vázat, ám kiegészítve és felturbózva olyan sztoriba ültette át, amivel a sorozat a sci-fi igaz halhatatlanjai közé igyekszik.
A kötetért köszönet az Agave Könyveknek!